Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

40. fejezet (kis időugrás, újra belváros.)	Bocyy	2011.10.16. 13:25
És igen. Már egy hete itt vagyok. Belváros, nyüzsgés, pici lakás…hmm. Hiányzott :) -nyuszii –kiabált ki Zsolti a konyhába. -hmm? – mentem be hozzá. -mi a jelszavad? – mutatott kétségbeesetten a laptopom felé -még mindig ugyanaz. – nevettem s beírtam a számokat. Visszamentem a konyhába és éppen mosogatni kezdtem volna, de ekkor megszólalt a csengő. -kinyitod? – kiabált ki ismét. -persze. – szóltam vissza nevetve… -szia. –köszöntem boldogan mikor megláttam az ajtóban Krisztiánt. Nem válaszolt. Belépett a lakásba, lábával becsapta az ajtót és erőszakosan az előszoba falának tolt. Hevesen csókolt. El akartam tolni magamtól, de lefogta a kezeim. -nem bírom nélküled. Érted? –mondta ingerülten, félig kiabálva. A vállamnál fogva elrántott a faltól, amitől én felsikítottam egy pillanatra. Mélyen a szemembe nézett. -te nem vagy normális –mondtam…vagy inkább leordítottam őt. –nekem barátom van! –s mint valami varázsszóra, Zsolti kijött a szobámból. Amint meglátta Krisztiánt, vörösödni kezdett a feje, keze pedig ökölbe szorult. Gyors léptekkel közeledett felénk. -mit keresel itt? nem volt érthető? Nem szeretnélek Szilvi közelében látni. Takarodj mocskos buzi. –mondta, s felpofozta Krisztiánt -elég! –mondtam az idegességtől remegő hangon, szemem pedig könnyesedni kezdett. Krisztián mellkasára tettem a kezem, és óvatosan hátrébb toltam, hogy megóvjam Zsoltitól -szívem. Nyugodj le. –simítottam végig Zsolti karján. –menj be. Mindjárt megyek én is –erőltettem mosolyt az arcomra. Megvártam amíg eltűnik az ajtóban és azonnal magam után húztam Krisztiánt a konyhába. Keze még mindig vörös arcára volt tapadva. -ülj le. –toltam le egy székre. Kerestem jeget, majd a fürdőbe rohantam. Leemeltem egy kicsi, vékony törölközőt, kivittem a konyhába és belecsavartam a jéggel teli zacskót. Elvettem Krisztián kezét az arcáról, és óvatosan odatettem a helyére. -ezt fogd rá. –mosolyogtam bíztatóan Kriszre… -mindjárt jövök. – mentem vissza a fürdőbe. Elővettem vattát, bevizeztem egy kicsit, majd a konyhába visszaérve a szemöldökén lévő sebre tettem. -ez minek? –kérdezte mikor ujjával a vizes vattát tartotta. -vérzik…-adtam tömör választ miközben sebtapasz után kutattam a polcokon, majd az előszobában mászkáltam szekrénytől szekrényig mire végre találtam egyet. Leragasztottam a sebét, majd ismét leguggoltam elé. -fáj még? –kérdeztem halkan és kezemet Krisztiánéra tettem. -már nem annyira. –mosolygott vissza rám. –miért csináltad ezt?...miért védtél meg? –kérdezte. Kezemet lehúztam az övééről, majd leültem egy másik székre. -nem tudom…hagytam volna, hogy szétverjen? –nevettem, de ő ugyanúgy nézett maga elé. -én akkor megyek. –állt fel. – nem szívesen láttok itt. –indult el kifelé. -majd egyszer beszélnünk kéne…-álltam fel én is. -mondd. –ült vissza. -nem most. –húztam fel a székről. Kikísértem majd bementem Zsoltihoz. -mi tartott eddig? –kérdezte flegmán. -hogy rendbe hozzam az arcát…?! –mondtam, és rá sem nézve öltözni kezdtem -hééé. Most mi bajod lett? -te vagy a bajom. –szóltam a kelleténél erőteljesebben. -ezt hogy értsem? –emelte fel a hangját. -ahogy akarod. –mondtam és becsaptam magam után az ajtót, felvettem a cipőm, kimentem a lakásból, de a lift előtt megtorpantam. Nem tudtam hogy hova megyek és miért, de visszafordulni semmi pénzért nem akartam. Mégis. Megfordultam és Krisztiánék ajtaja előtt álltam meg. automatikusan megnyomtam a haranggal jelzett kis gombot. Innen már nincs visszaút. Tomi nyitott ajtót. -Szilviiiiii –ugrott a nyakamba -szia Tomika. –nevetve öleltem át én is. -istenem. De rég láttalak. –mondta és nem engedett el még mindig. -jólvan Tomi, én is örülök neked, de szeretnék besz…-nem tudtam befejezni a mondatom ugyanis felkapott és krumpliszsákhoz illően hátára tett. Nevetve vitt be Krisztián szobájába. -Tomika. Hányszor mondtam neked hogy… Szilvii? –vékonyodott el a hangja amikor meglátott. -segíts. –vigyorogtam. Tomi letett az ágyra majd egy „cső kölyök” után kiment. még az ajtóban visszafordult. -halkan légyszi. Ustream-elni szeretnék.-nevetett. -Tamáás. –dobtam meg egy párnával. -szóval. –kezdett bele Krisztián és az ágyhoz gurult a székkel. –miért jöttél? – mosolygott. -ja…ha öhm…zavarok, elmegyek…-dadogtam. -neeem dehogy zavarsz – mosolygott és leült mellém az ágyra. Elmondtam neki mindent. amiért mentem, Zsoltival kapcsolatban. Azt is, hogy nekem ő sohasem lesz „tökéletes”. -megértem ha ezek után tényleg ki akarod dobni. –húzta a száját. Én pedig elmosolyodtam. –miért épp nekem mondtad el? –nézett a szemembe. -…úgy gondoltam benned megbízhatok. –mondtam kis habozás után. -jól gondoltad. –mosolygott – bennem megbízhatsz. – karolt át. A pár másodperces csöndet ő törte meg, én pedig, hogy a szemébe nézhessek elhúzódtam tőle. -most, hogy már tudjuk mi a helyzet a barátoddal…mit érzel irántam? –kérdezte és nagyot nyelt. Meglepett a kérdése. Nem igazán tudtam mit mondani. -hát… -kezdtem és fokozatosan közeledtem felé. Szemei szinte szikráztak a vágytól. Amikor már csak pár centi választott el minket, újból megszólaltam. -ezt. –mondtam és megcsókoltam. Miután elhúzódtunk Krisztián arcán széles mosoly terült el. Közelebb húzott magához, fejem pedig a vállára hajtottam. -hiányoztál. –simogatta a hátam. -te is. –mondtam csukott szemmel. -mi lesz Zsoltival? –tette fel a kínos kérdést. -fogalmam sincs. –sóhajtottam. – de ez most minket ne érdekeljen?! –mosolyogtam és az ölébe ültem úgy, hogy szembe legyek vele, megcsókoltam, majd letoltam az ágyra. (…)   Tovább…

39. fejezet (költözés II.)	Bocyy	2011.10.04. 18:46
-váci utca mellett. – mosolygott. -pedig erre sokat járok. – mondtam miközben beszálltunk a kocsiba. -átjössz? – s elfordította a kocsi kulcsot. -szívesen, csak előtte ugorjunk be hozzám. Van egy kis dolgom még. Tegyél ott ki, aztán majd megyek valamikor. Úgy jó? – kérdeztem mosolyogva. -nekem teljesen mindegy. – mosolygott. […] Kiszálltam az autóból és besiettem a házba. Elkezdtem pakolni mindent dobozokba. Mikor a konyhával végeztem felmentem a szobámba, átöltöztem és indultam Krisztiánhoz. Épp hogy kiléptem a kapun, egy postás állított meg. -ez az öné. – nyomott a kezembe 2 borítékot. Visszamentem, hogy letegyem az asztalra őket. Az egyik villanyszámla, a másik pedig egy hivatalosnak tűnő modellügynökség levele volt. Leültem egy székre és felbontottam a borítékot. Nem hittem a szememnek. A kezem annyira remegni kezdett, hogy az asztalra alig tudtam letenni a papírt. Majdnem felsikítottam örömömben. Felálltam és kirohantam a házból. Beültem a kocsiba és fénysebességgel hajtottam Krisztiánhoz. Felsétáltam a második emeletre és bekopogtam a már jól ismert ajtón. -szia. – köszönt és beengedett. Követtem a szobájába és leültem az ágyára. -na mesélj. – nevetett mikor leolvasta az arcomról, hogy majd’ kiugrok a bőrömből. -nem fogod elhinni mit kaptam. – vigyorogtam eléggé gyerekesen. A kezébe nyomtam a levelet, és sikítva közöltem vele, hogy mi áll benne. – szerződés Angliábaaaa. A várt reakció helyett arcáról lehervadt a mosoly. -és…elfogadod? – kérdezte, s nagyot sóhajtott. -nem tudom…. –ültem le mellé az ágyra. – 3 év hosszú idő. -az. – adta vissza a levelet. -hééé. Most mi a baj? – karoltam át. -semmi. – mondta. Felállt és kiment a szobából. Tudtam hogy valami nagyon bántja. Talán nem szeretné, hogy elmenjek…mi tagadás, én sem. -Krisztiáán. – mentem utána. - ha ez megnyugtat, nem megyek ki Londonba…nem fogadom el. -de hisz ez az álmod… -nem. nem akarom, ha emiatt itt kell hagynom a barátaim és a családom…ami nekem a legfontosabb. – guggoltam le elé. -akkor maradsz? – csillant fel a szeme. -hát persze – mosolyogtam és megöleltem. Ő pedig belepuszilt a hajamba. Arca közeledett az enyémhez, ám én elfordítottam a fejem és felálltam. Aprót köhögött, majd enyhén pirosodó arcát az ablak felé fordította. -most én megyek. Összepakolok, és este már jöhetek is az első résszel. – mosolyogtam és felhúztam őt a székről. -elviszlek. – mondta ellenállást nem tűrve, és felvette a cipőjét. -tegyél ki az Árkádnál… - mondtam és a kezébe nyomtam a kulcsaimat. – majd várj meg otthon…ha nem baj. –mosolyogtam rá. Látszott rajta, hogy egy pillanatra meglepődik, majd gyorsan rávágta: -dehogy. - és markába zárta a kulcscsomót. Ahogy megbeszéltük, Krisztián az Árkád előtt tett ki, majd továbbhajtott. Zsolti már ott állt, mikor megérkeztünk. -megint vele voltál? – kérdezte flegmán -miért baj? -mert az exed. -és? Hagy döntsem már el, hogy kivel mikor találkozom. -mindegy. Ne haragudj. – mondta és megfogta a kezem. -nem haragszom. – pusziltam meg. – na de mondd mi olyan halaszthatatlan? :) -látni szerettelek volna –mosolygott. Miután mindent tisztáztunk egymás között, én felszálltam egy buszra, és hazamentem. -szia… - lepődtem meg, mikor Krisztián a lépcsőn jött lefelé teli dobozokkal. „ruhák” felirattal. Kikaptam a kezéből a leragasztott dobozokat, és letettem a kanapéra. -picit pakoltam. – vigyorgott. -hagytál is valamit a szekrényemben? – nevettem. -igen. De inkább ne menj most fel a szobádba. – vigyorgott -úristen. – s levettem a cipőmet. – enni kérsz valamit? Indultam el a konyha felé. -ööö.. kezdett bele a mondani valójába. -óó. Látom már kiszolgáltad magad. – utaltam nevetve a mosogatóban lévő tányérra. -bo – kezdte, de bele böfögött – bocsi. – tette a szája elé a kezét, de mikor látta, hogy én nagyon jól elszórakozok, ő is elnevette magát. -most hogy ezt megbeszéltük – vigyorogtam – pakoljunk, mert sose leszek kész.

38. fejezet (Krisztián vagy Zsolti?)	Bocyy	2011.08.06. 15:11
Másnap reggel a mobilom csörgésére ébredtem. Kikapcsoltam az ébresztőt és lecsoszogtam a konyhába. Miközben lefőtt a kávé elővettem egy újságot és olvasni kezdtem. Miután megiszogattam a reggeli koffein adagom a fürdőbe mentem. Lefürödtem, megmostam a már vállig érő hajam, amit hullámosan hagytam. Felvettem egy egyszerű felsőt és egy farmert, majd 9 órakor elindultam a fotó stúdió felé. Sikeresen beértem 20 perc alatt. Felmentem a már megszokott lépcsőkön, és beléptem balra a 2. ajtón. -szia. –mosolyogtam. -de korán jöttél. – fordult el a fényképezőtől, odajött hozzám, majd megállt velem szemben. -bocsi. Túl korán indultam –húztam a szám -semmi. – mosolygott – ha itt végeztem –mutatott a szőke lányra a szürke fal előtt – akkor elmehetnénk valahova…?! -persze. Szívesen megyek. -megvársz? -….meg. –vágtam rá. Leültem egy székre és ott vártam míg végez a fotókkal. Gondolkozni kezdtem, hogy egyáltalán mit keresek én itt. Semmi kedvem nem volt Zsoltival lenni, mert azért nekem is jár egy kis szabadság, szóval itt meg is szakadt a gondolatmenetem. Elővettem a mobilom és felnéztem twitterre. „stúdió, fotózás…unalom. :/” írtam ki. Kaptam rá 3 lájkot és ezzel ki is léptem. Még 2-3 percig üldögéltem csendben, mikor Krisztián hangosan bejelentette. -Kééész vagyuk. – megfordult és rám mosolygott. Még beszélgetett pár szót a lánnyal, majd indultunk. -hova menjünk? – kérdezte mikor kiléptünk az ajtón. -nem tudom. Nekem igazából mindegy. –mosolyogtam. Beültünk a kocsiba de nem tudtuk hova menjünk. Végül egy kávézóban ültünk le. Rendeltünk és beszélgetni kezdtünk. -mesélj…rég láttalak. –mosolygott -nem történt azóta semmi érdekes velem. Úgy döntöttem, visszaköltözöm ide…tudod, így egyszerűbb lesz jövőre a suli. – magyaráztam -ez most komoly? – vigyorgott. -aham. :) -és mikor jössz? – kortyolt bele a kávéjába. -még a héten. Nem tudom pontosan. Talán szerda-csütörtök körül. – mosolyogtam. -segítek ha kell. Pár dolgot én is tudok vinni kocsival. – ajánlotta fel. -majd meglátjuk – kacsintottam. Kb. 20 percig ülhettünk még ott, mikor megcsörrent a mobilom. „Zsolti” – olvastam a kijelzőn. -bocsi ezt fel kell vegyem. –néztem rá bocsánatkérően, majd kisiettem az ajtón. -szia. Tudnánk ma találkozni? – hallottam a vonal másik végén a barátom hangját. -öhm. Persze. – lepődtem meg a kérdésén -akkor 3kor az Árkád előtt?! -ott leszek – mosolyogtam. – szia. Tettem le választ nem várva, majd visszamentem Krisztiánhoz. -sajnálom. Muszáj volt felvennem. Zsolti volt – szabadkoztam. -semmi baj. – mosolygott. -de viszont. –kezdtem, ő pedig érdeklődő tekintettel nézett rám. – eldöntöttem, hogy holnap vissza is költözöm ide. – vigyorogtam. Szinte hallottam, ahogy Krisztián álla koppan a földön. Egy pillanatra nem is szólalt meg, majd elmosolyodott. -komolyan? -abszolút – nevettem. -ha kell, akkor hívj fel reggel, és segítek hozni pár dolgot kocsival. –nézett a szemembe. Elmosolyodtam a hatalmas kék szemein, majd megittam a maradék kávémat. -öhm… kaphatunk egy aláírást? – hallottam egy lány hangját jobbról. Krisztián egy pillanatra habozott, majd rávágta: -persze. – mosolygott és feltűnően végignézett a 2 lányon. – milyen névre? – kérdezte kedvesen. -Ancsi – vigyorgott az előrébb álló lány. Krisztián átnyújtotta neki a kis füzetet, amit az pár pillanattal előbb kapott a kezébe. A másikra nézett, és ő is bemondta a nevét. -Kitti – pirult el. Odanyújtott egy lapot, amit Krisztián gyorsan aláírt, és vissza is adott. -és… képet is kérhetünk? – Krisztián bocsánatkérően nézett rám, majd felállt és fotózkodott egyenként a lányokkal. -lefotóznál minket, légyszi? Szeretnénk egy olyat is. – mosolygott rám Kitti. -persze. – felálltam és lefotóztam őket, majd megvártam, míg Krisztián is elszabadul. -mindenhol ott vannak. – sóhajtott -ez van, ha az ember sztár. – nevettem. -haha. De vicces. – húzta a száját majd ő is elnevette magát. -nekem viszont lassan mennem kéne… -elviszlek. –ajánlotta fel rögtön.  -azt megköszönném. – hálálkodtam, mivel fogalmam sem volt hol vagyunk. Krisztián fizetett, majd kisétáltunk a kávézóból. -nem tudod merre parkoltam le? – állt meg az ajtóban. -azt sem tudom, én hol vagyok, de a kocsid ott áll. – mutattam balra az utca végére.

37. fejezet (költözés?)	Bocyy	2011.07.07. 15:53
Otthon az ágyamon ültem az ölemben a laptoppal, és nagyban csináltam a semmit. Kimentem a konyhába egy pohár vízért, majd szép lassan visszasétáltam a szobámba és bekapcsoltam a tv-t. Végigmentem szinte az összes csatornán, de nem találtam semmi érdekeset. Ránéztem az íróasztalomra, és megakadt a szemem az mp3-on. Néztem egy darabid, majd felálltam, és a fürdőbe vettem az irányt. Felvettem egy toppot, melegítő nadrágot, sportcipőt, és még magamra kaptam egy kapucnis pulcsit majd felkaptam az mp3-at, zsebembe tettem a mobilom, majd elmentem futni a sarki edzőterembe. Beléptem az ajtón és odamentem a futógépekhez, a mellette lévő székre dobtam a pulcsim, beállítottam a tempót, és elkezdtem kocogni. Nagyjából 10 perce futhattam, mikor a mobilom kijelzője kilivágosodott, és fehérre váltott. Leállítottam a gépet és ledobtam magam a székre, felvettem a telefont, lábam pedig kinyújtottam. -szia hol vagy? –szólt bele idegesen Zsolti. -edzeni…..-mondtam egy kicsit lihegve. -szólhattál volna – sóhajtott. Tisztán hallottam a hangján hogy mosolyog. Az ajtón ekkor Krisztián lépett be, amitől eléggé kikerekedett a szemem. Nem tudtam mit keres itt. -bocsi szívem. –nyújtottam el a szót. -semmi –mondta – lemenjek hozzád? –kérdezte, közben Krisztián felém intett. -ha van kedved….. – mondam, s közben visszaintettem Krisztiánnak. -már megyek is –nevetett. -rendben. puszi. –mosolyogtam és kinyomtam a telefont. Krisztián ekkor már mellettem ült és mosolyogva nézett rám. -hát te? –kérdeztem csodálkozva. -voltam nálad is. kerestelek. -kitalálom….Zsolti elküldött melegebb éghajlatra…. –húztam a szám. -hát nem volt kedves. –ismerte el. -féltékeny. –sóhajtottam. –ilyen típus. -hmm. –ennyi volt a válasza Krisztiánnak. -és miért is kerestél? –emeltem rá ismét a tekintetem. -hát…. –bizonytalanodott el – azt mondat, találkozhatunk még. –nézett rám szomorodó szemekkel. -persze – mosolyogtam rá. – de viszont ő mindjárt itt lesz, szóval beszéljük meg mielőtt ideér. -húú. Akkor mondjuk holnap délelőtt? A stúdióban… - túrt a hajába -rendben. akkor nagyjából 9.30 körül ott leszek – mosolyogtam. -várlak. –nézett a szemembe. – most viszont megyek. -oké. Szia. -akkor holnap. Szia. –adott két puszit. Ránéztem a mobilomra, hogy megtudjam mennyi az idő. Mire felemeltem a fejem, Krisztián az ajtóban fotózkodott egy lánnyal, majd gyors léptekkel elhagyta az épületet. még nyújtottam egy kicsit, majd betoppant Zsolti is. -szia kicsi’ –puszilt meg. -heló. - kaptam fel a cuccaim, majd kifelé indultam. – mehetünk. –álltam meg a bejárat előtt. -hova sietsz? – nevetett -haza, nem fogod elhinni. – vigyorogtam. -jólvan jólvan, megyek már. – mosolygott, majd megfogta a kezem, és kifelé indult. Kezem kicsúsztattam az ő kezéből, és megigazítottam a hajam. -elköltözök. – mondtam minden féle körítés nélkül. -tessék? hova? mikor? miért? – tette fel az összes létező kérdést. -vissza. A belvárosba. –vettem elő a kulcsomat, majd kinyitottam a kaput. -és mikor? -hát úgy nagyjából 4 nap múlva. –vittem fel a hangom -és nekem csak most szólsz? – lépett be a házba -most döntöttem el véglegesen. Addig, amíg nem volt biztos nem szerettem volna, hogy ezen gondolkodj. -értem…. -figyelj. Én sem örülök, de be szeretném fejezni a sulit, dolgozni szeretnék, és a stúdió is közelebb van. ráadásul egyedül lakom ebben a nagy házban, ott meg van egy tökéletes kis lakás, ahova visszamehetek. –magyaráztam mosolyogva. -ja…világos. Semmi gond.

36. fejezet (fotózás)	Bocyy	2011.07.02. 16:06
-ja semmi. Menj csak. –mosolygott, én pedig felmentem a szobámba és megágyaztam, rendet raktam valamennyire, majd lementem Zsoltihoz a konyhába, aki az előbb Krisztián által felvágott sütiből evett. -nem jössz föl? -hm? Ja de. presze –mosolygott és tányérral együtt felvonult a szobámba. Én még kivettem egy üveg vizet a hűtőből és követtem. […] Másnap reggel a mobil ébresztőjének éles hangjára keltem ~ ma fotózás. ~ futott át a fejemben. Kikapcsoltam az ébresztőt és öltözni kezdtem, kimentem a fürdőbe elvégezni a teendőket, majd folytattam az öltözést. -hmm… hova sietsz? –hallottam Zsolti reggeli, rekedtes hangját. -fotózásom lesz fél 10-től, és még oda is kell érjek. –mosolyogtam. -elvigyelek? –ajánlotta fel. -nem kell köszi. – pusziltam meg, -most viszont megyek. Ne szedd szét a házat. –nevettem az ajtóban, majd lerobogtam a lépcsőn. Felvettem a cipőmet, magamra dobtam egy pénztárcával, napszemüveggel, és a mobilommal rendkívül megpakolt táskát majd elindultam. Háromnegyed óra alatt sikeresen beértem a stúdióba negyed 10-kor. Felvettem a ruhákat, megcsinálták a sminkem és a hajamat is. mire végeztünk Krisztián is beesett az ajtón. Ledobta a cuccait és mögém lépett. -szia. –tette a vállamra a kezét. A sminkes előtti tükörben láttam, hogy mosolyog. -ezt nem kéne. –fordultam felé -mit? Bocs hogy egyáltalán hozzád szóltam… -nem ezt mondtam… -én nem ezt a Szilvit ismertem meg. –csóválta a fejét és elment. Leült egy székre és elővette az iPhone-ját. Sóhajtottam és felhívtam Zsoltit. -szia kicsi’ végeztél? –szólt bele meglepődött hangon -heloo. Nem még nem is kezdtünk. –néztünk egymásra Krisztiánnal, aki a fényeket állította már be. -mikor végzel? –nevetett -hát még nem tudom. Majd hívlak. –mosolyogtam, és a hajam kezdtem piszkálni. -ööhm. Szilvi. Kezdenénk. –hallottam Krisztián hangját -kezdünk, úgyhogy le kell tegyelek. Majd hívlak szia. -oké. Szeretlek. –mondta én pedig letettem, és a cuccomra dobtam a mobilt. Beálltam a sötétszürke díszlet elé, Krisztián pedig a képeket kezdte csinálni. Fél óra után ruhacsere következett, smink és hajigazítás, majd újabb fél óra pózolás. -utolsó sorozat. –ült le mellém Krisztián, miközben már a harmadik szettben virítottam a fodrász előtt. Előkaptam a mobilom és írtam egy sms-t Zsoltinak, hogy fél óra múlva végzünk. Gyorsabban végeztünk mint gondoltam volna. Átnéztük a képeket, majd elmentem lemosni a sminkem és visszaöltözni a saját ruhámba. Kiléptem az öltöző ajtaján, felkaptam a táskám, és az ajtó felé indultam. -Szilvi! –szólt utánam a nap főszereplője. -mondd – fordultam vissza mosolyogva. -ha te is szeretnéd, talán egyszer összefuthatnánk… -mondta teljes zavarban. -persze. Majd megbeszéljük –mosolyogtam – na megyek. Szia. -szia. –köszönt el tőlem. Lerobogtam a lépcsőn, és kiléptem az ajtón. Az út túloldalán megláttam az ismerős kocsit. Odasétáltam és beültem Zsolti mellé. -hát szia. –mosolygott és adott egy puszit a számra

35. fejezet (ezt nem kellett volna….)	Bocyy	2011.06.28. 12:26
-hát a szokásos… -aham. Jólvan –mosolyogtam és megittam a maradék kávémat. -már nem vagy olyan, mint a fotózáson. –mondta bizonytalanul -mármint? –néztem rá kérdőn, ő pedig zavarában a földet nézte. –jaa. Ami a bunkóságom illeti…bocsi, csak olyan hirtelen bukkantál fel… -nem kell magyarázkodnod. Részben az én hibám is. -és mi a helyzet barátnő téren? –vigyorogtam -semmi. Most még semmi. De talán jobb is egyelőre…nem olyan rossz így egyedül sem. –mosolygott. –már teljesen elfelejtettem, ameddig itt voltál te. -hát 2 és fél hónap az már viszonylag soknak számít. –dőltem hátra a széken. Visszapörgettem az időt a fejemben…arra az estére, amikor a fotózásom volt. Igazából csak én nem vallottam be talán magamnak, hogy még ugyanúgy szükségem volt rá… már csak ha barátként is, de nem akartam elveszíteni. -nekem lassan mennem kell… -törtem meg az alig két perces csendet. -hát akkor menjünk. –állt fel, és kikísért. –hazavigyelek? –ajánlotta fel -azt megköszönném. –mosolyogtam. A kocsi mellett egy egész kis csapat tini gyűlt össze, mire odaértünk. Egy-két lány szúrós, mások kíváncsi tekintettel néztek rám. -és ők most…? –kérdeztem már út közben. -benne volt egy klipben a kocsi…-sóhajtott -ja értem. –mosolyogtam. 5 percen belül már az utcánkba kanyarodtunk be, és álltunk meg a házunk előtt. Kiszálltam a kocsiból, és velem együtt Krisztián is így tett, majd megállt velem szemben. -bekísérhetlek? –mosolygott ártatlan szemekkel -ha szeretnél…-mondtam és kinyitottam a kaput. Krisztián lezárta a kocsit, és követett be az udvarba. Amikor beléptünk a lakásba Krisztián elindult automatikusan a konyha felé és pedig a cipőmtől való megszabadulás után követtem. Kinyitotta a hűtőt és körbenézett, hogy vajon mit talál -van itthon valami…áháá. –emelte ki a tálcán lévő sütit és vágott magának és tányérra pakolta a szeleteket. -khm…az ott az enyém… -húztam arrébb a tányért, ő pedig felemelte a fejét, és egymás szemébe néztünk. A távolság köztünk alig volt pár centi. Krisztián leheletét az arcomon éreztem, feje pedig közeledett az enyémhez. Ajkai az enyémet súrolták. Bár ebből akár baj lehet, félve, de visszacsókoltam. „Megmagyarázhatatlan az érzés, amit kivált belőlem. Mikor tekintetem végigsiklik rajta, kiráz a hideg. Mikor hozzám ér, érintése perzseli a bőrömet. Mikor megcsókol egyszerre árad a testemből a forróság és egyszerre remegek. Olyan bizonytalannak tűnik minden, felfoghatatlan és egyben értelmetlen az egész. Mégis szükségem van rá, mert akarva-akaratlanul szeretem…” -ezt nem kellett volna…. –mondtam halkan. Eltoltam magamtól, és a földet néztem. Gyors, nagy léptekkel elindultam az ajtó felé, Krisztián pedig utánam. Kinyitottam, majd be is zártam utána az ajtót, és nekidőltem. Este a tv előtt ültem, mikor csöngettek. Már sötét és hideg is volt, ezért pulcsiban, kulccsal és telefonnal (világítás a kulcslyukhoz) indultam ki. -szia szívem – köszönt boldogan Zsolti, miközben bejött. -hát te? –mosolyogtam és megpusziltam. Ő a falhoz tolt, és megcsókolt. -hát én?! –nevetett – itt alszom –vigyorgott -jó hogy szóltaál… -húztam a szám, majd megpusziltam. -nem is örülsz? -dehogynem –öleltem meg majd elindultam a szobám felé. -várj csak. –szólt utánam -mondd. –fordultam vissza.

34. fejezet	Bocyy	2011.06.23. 15:47
Kisétáltam az épületből, és megálltam a fal mellett. Szememmel az utcába bekanyarodó kocsik között kerestem az ezüstszürke Opelt. Amikor már végleg feladtam, a mobilom után nyúltam. Szinte abban a pillanatban lépett ki Krisztián az ajtón. Amikor éppen odalépett volna mellém, Zsolti lassított, majd megállt a járda szélén. -majd beszélünk. –vágtam oda és beültem a kocsiba. Még hátranéztem, és láttam, hogy csalódott, szomorú szemekkel nézett a kocsi után. -állj meg. –szóltam Zsoltinak. Kérdőn nézett rám, majd megállt. Kiugrottam a kocsiból és visszafutottam az éppen saját kocsijába beszálló Krisztiánhoz. -várj! –kiabáltam. Körül nézett, észrevett és tekintetét mosolyogva rám emelte, majd mellém lépett. -ő a barátod? –utalt a kocsinak nekidőlve felénk néző srácra. -igen. –mosolyogtam. –de most nem ezért jöttem. -gondoltam…szóval? -sajnálom ami történt. Én nem így akartam, hogy vége legyen. -semmi baj, csak kérlek ne lökj el magadtól. Nagyon rossz…én próbáltam másfelé terelni ezt az egészet. -elhiszem..csak olyan hirtelen bukkantál fel és…nem is tudom…-de itt félbeszakított egy hang. -kicsiim! Gyere mert elkések! –hallottam Zsolti hangját. -öhm. Nem lenne kedven egyszer meginni valamit? –invitált -de legyen. –mosolyogtam –és mikor? -hát mondjuk holnap? -jólvan.-mosolyogtam -majd érted megyek. -rendben. szia. –köszöntem el és visszamentem Zsoltihoz. -ezer bocs. De már itt vagyok adtam kis puszit a szájára. -semmi. –mosolyott. – és ő aaaa… -Krisztián. –segítettem ki miközben beszálltam a kocsiba. -ja értem. SP…így nekem könnyebb lesz. –nevetett és beindította a kocsit. -holnapra mi a program? -nem leszek otthon sajnos. Csak este -jólvan. semmi baj. Úgyis el akartam menni vásárolni délelőtt. –mosolyogtam. Miután Zsolti elment bedőltem az ágyamba és elaludtam. Másnap reggel korán ébredtem…viszonylag. Kikeltem az ágyamból és mivel este nem volt rá időm, se erőm, lezuhanyoztam. Felvettem egy fekete farmert és egy szintén fekete felsőt, majd elindultam a westend-be. Célba vettem a kedvenc üzleteket, és gazdagodtam pár cipővel, kiegészítővel és felsőkkel.  Mikor hazaértem ledobtam a cuccaim és leültem az asztalomhoz. Kihúztam a fiókot és kivettem belőle egy füzetet. Amikor toltam volna be, valami megcsillant a sarkában. Lassan benyúltam a kezemmel, és kivettem belőle az aranyláncot. Az ujjamra akasztottam, és úgy néztem a jobbra-balra billegő szivecskét rajta. Elmosolyodtam, a nyakamba tettem és bekapcsoltam. Átolvastam a jegyzeteimet és kerestem ruhát, amit felvehettem volna, mire Krisztián ideérne. Végül egy fehér, világos mintás, ejtett vállú blúz, szaggatott farmer és az elmaradhatatlan magassarkú mellett döntöttem. Kerestem hozzá kiegészítőket, feldobtam egy enyhe sminket, majd elégedetten mentem ki az udvarra és a lépcsőn ülve twittereztem, és felnéztem facebook-ra is. éppen felnéztem a kijelző mögül, mikor az ismerős fekete kocsi kanyarodott be az utcába, és állt meg a ház előtt. Beléptem a táskámért és kimentem Krisztánhoz. -szia –köszöntem neki. -he….-tartott szünetet a két szótag között, közben pedig szeme megpihent a nyakláncomon, majd mosolyogva folytatta –lóó -öhm…mehetünk? –mosolyogtam ártatlan kislány szemekkel -ja…persze. Mondta és kinyitotta nekem az ajtót. Beültünk a kocsiba, majd elindultunk egy számomra ismeretlen kis kávézóba. Csendes hely volt, szolíd emberek, bordós-barnás letisztult színek, mécsesek. Leültünk egy asztalhoz, rendeltünk és beszélgetni kezdtünk. -lenne egy fotózás, vagyis egy sulis munka. Elvállalnád? –vetette fel a második témát -miről lenne szó? Milyen jellegű anyag? –mosolyogtam

33. fejezet (fotózás, régi ismerős…)	Bocyy	2011.06.19. 15:15
20 percen belül Zsolti lépett be a szobámba. -szia cica. –puszilt meg. -heló. –feletlem továbbra is fekve, csukott szemekkel az ágyon -naaa –ült oda mellém és a karom simogatta. Lassan megfordultam és kinyitottam a szemeim. –sokkal jobb. –mondta és megcsókolt. -mi a mai napi program? – mosolyogtam. -mit szeretnél? -el tudsz vinni a fotózásra? –kérdeztem csillogó szemekkel. -azt hiszem, igen. De utána ott hagylak, mert vizsgázom. –húzta el a száját. -jólvan. ügyesen –kacsintottam és lehúztam magamhoz az ágyra. -rossz kislány –nevetett -és az téged miért zavar. –vigyorogtam -nem is tudom. –mondta 2 puszi között. -na menjünk, mert elkésem. –mosolyogtam és a szekrényem felé indultam. Kivettem egy világos, hosszított pólót és egy farmert és öltözni kezdtem, majd a fürdő felé indultam. Megigazítottam a hajam és kilibbentem az ajtón. Lerobogtam a lépcsőn és felvettem a cipőm és a táskám, majd kimentem a kocsihoz. A kerítésnek dőlve vártam Zsoltira, hogy bezárja az ajtót, és kinyissa kocsit. Amint felvillantak a lámpák, és halkan kattant a belső zár, meg sem vártam, hogy ideérjen, beültem a kocsiba, és elégedetten mosolyogtam rá. -nem tudunk várni? –puszilt meg. -nem, csak már menni akarok –nevettem, ő pedig beindította a kocsit. -hova is megyünk? -itt a cím. –adtam oda neki egy cetlit, ő pedig beírta a GPS-be. Kb 10 perc múlva már az épület előtt voltunk. -szeretlek. –csókolt meg -én is. –mondtam és elköszöntem tőle. Beléptem az ajtón, majd felsétáltam az emeletre. Bekopogtam, majd benyitottam a stúdióba. Mindent elmondtak, hogy mi lesz, majd megcsinálták a hajam és a sminkem. Adtak ruhát, én pedig beálltam a kamera elé. Éppen az utolsó képeket csinálták, amikor egy ismerős arc lépett be az ajtón. Egy pillanatra megtorpant, majd odaállt a fotós mellé, és rám mosolygott. Miután végeztünk, odajött hozzám. -szia. –mosolygott -szia…Krisztián –mondtam és egy fél lépést hátrébb léptem. -rövidebb a hajad. –mondta semlegesen, témát keresve -öhm…igen. Meguntam. –mosolyogtam. –hogy ment a tegnap? -jól…tök jól… -mosolygott –reméltem, hogy eszedbe jut majd. -én most megyek. Visszaveszem a ruháim. –mondtam és bementem, átöltöztem. Közben megcsörrent a mobilom. : „Zsolti” -szia mondjad. –vettem fel -szia. Már végeztetek? -igen. Mert? –nyitottam ki az ajtót, és felvettem a táskám. -elhalasztották a vizsgám. Érted menjek? -jujj azt nagyon megköszönném. –mondtam és közben Krisztiánra néztem. -rendben. 10 perc és ott vagyok. -oké. Szeretlek. –mosolyogtam, bár tudtam, úgysem látja. -énis. Puszi -nekedis. –mondtam és kinyomtam. Krisztián elindult felém. –én most azt hiszem megyek. –néztem a szemeibe. -várj…nem lehetne…újra kezdeni? –nézett rám szomorú szemekkel. -sajnálom… nézd, én új életet kezdtem, és megpróbálom elfelejteni, ami volt. Legjobb lenne, ha te is ezt tennéd. –mondtam és elindultam az ajtó felé.

32. fejezet (buli)	Bocyy	2011.06.18. 16:13
- megérkeztünk – mosolygott és leállította a kocsit, én pedig körbenézem. Tanácstalanul kérdeztem tőle: - hol vagyunk? - nézz körül –nevetett - már körülnéztem…és semmi…vagyis de. úristen de hülye vagyok. - na? - piiiink –vigyorogtam, mint egy kisgyerek, aki éppen most kapott egy tábla csokit - okos kislány. – szállt ki, és átsétált az én oldalamra. Én viszont megelőztem, és gyorsan kiugrottam a kocsiból. - jajj Zsoltiii. –öleltem meg. majd bementünk. Szokásosan a pultnál kezdtem. Kértem egy koktélt. Miközben készült az italom, elkezdett rezegni a mobilom. Krisztián visszaírt. Mosolyogva olvastam el újra és újra a sorokat. Gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy elém tették a poharat, és Zsolti megsimogatta a vállam - minden rendben? –mosolygott - persze. – pusziltam meg. gyorsan visszaírtam Krisztiánnak, hogy nem tudok menni, és sok sikert neki a bulihoz. eltettem immár a táskámba a mobilom. Megittam a koktélom, és elkezdtem húzni Zsoltit az egyik sarokba. Ott kezdtünk el táncolni. Nem volt tömeg, és semmi zavaró tényező. Zsolti nekitolt a falnak, és megcsókolt. Éjfélig maradtunk, aztán elindultunk haza. - köszönöm az estét. Édes vagy. –adtam puszit a szájára. – szeretlek. –ültem be a kocsiba. - én is. –indította be a motort majd kihajtott a főútra. Útközben jobbra bámultam ki az ablakon. Az utcák mindenhol teljesen ki voltak halva. 1-2 kocsi ment csak el mellettünk. Végül bekanyarodtunk a jól ismert kis utcába, és megálltunk a házunk előtt. Kiszálltunk, én pedig elköszöntem Zsoltitól és bementem. Levettem a cipőm, és felmentem a lépcsőn a szobámba. Átvettem a hálóingem és bedőltem az ágyba. Másnap reggel másnaposan ébredtem. Nem emlékeztem semmire az előző estéből… bizonyára a koktélok miatt. Lementem a konyhába, ahol Márkkal találtam szembe magam. - hát te? – kérdeztem meglepettem és odamentem hozzá. Adtunk egymásnak 2 puszit. - Pankához jöttem. –mosolygott. - jaértem. Menj fel hozzá nyugodtan. - persze. Csak féltem, hogy felébredsz. - én? Ilyen este után? Soha – nevettem -húha… na mindegy. Akkor én felmentem. - rendben – mosolyogtam és leültem az asztalhoz egy pohár víz és egy aszpirin társaságában. felálltam és megkerestem a táskám. Kivettem a mobilom, és elolvastam a tegnapi sms-eket. Újdonságként ért minden a tegnap estével kapcsolatban. Rémlettek dolgok, de inkább felhívtam Zsoltit. -sziia szívem. Felkeltél? –hallottam a hangján, hogy mosolyog. -fel…nehezen, de sikerült. Nem akarsz ide jönni hozzám? – nyafogtam viccesen -nem rémlik a tegnap mi? –tapintott rá a lényegre. -hát valahogy úgy… meg még el kéne engem vinni a világ másik végére fotózásra. -na hogy tudtam –nevetett. – mindjárt indulok. -jólvan. csók. -szia.

31. fejezet (szakítás, új élet, nagykoncert)	Bocyy	2011.06.16. 15:33
- ilyen rossz? - mi? Nem. Abszolút nem azért mondtam. – mosolyogtam, és hozzábújtam, ő pedig átölelt, és megpuszilta a hajam. - elmegyünk moziba? – simogatta a hátam - hát én nem tudom….a rajongóid…és…tudod, hogy félek. –húztam a szám. - nem…nem tudom…miről van szó? –húzódott el, és a szemembe nézett. - öhm…Tominak már mondtam…csak…nem akartam elrontani az estéd… -ültem fel - szivem….ha valami bánt, mondd el nyugodtan. Majd megoldjuk valahogy. –puszilt meg –szóval mi a baj? –mosolygott, én pedig visszadőltem az ágyba, és magamra húztam a takarót. - velem van baj? –fogta meg a kezem. - dehogyis. Szeretlek….nagyon. nekem a Krisztián „éneddel” , aki itthon, velem, Tomival és mindenkivel vagy semmi bajom…csak… - már értem. –sütötte le a szemeit. - de…kérlek ne haragudj. –mondtam, és a könnyek folyni kezdtek a szememből. –én…én sajnálom… csak azt nem akarom, hogy neked…nekünk rossz legyen. - cssssss. Ne sírj –ölelt át. - kérlek ne haragudj…. - dehogy haragszom. Csak ne sírj. –mondta és továbbra sem engedett el. Hagyta, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomról indulva a hátán. Nagyjából 1 percet tölthettünk így, csendben, majd elhúzódtam tőle. - jobban vagy? –nézett rám szomorú szemekkel. Válasz helyett csak bólogattam, és kerestem egy zsepit. - köszönök mindent…azt hiszem…én most elmegyek… -mondtam és öltözni kezdtem. - ez most azt jelenti, hogy ennyi volt? - igen… vagyis nem…én csak…nem tudom. Tartsunk szünetet. Ennek így nincs értelme… majd ha te is, és én is úgy gondoljuk, akkor talán. De addig jobb lesz, ha nem nagyon találkozunk…max munka ügyben. –erőltettem enyhe mosolyt az arcomra. - és ezt mégis hogy akarod elérni? –kérdezte flegmán, és ő is felöltözött. –itt laksz a szomszédban. - hazaköltözünk. –vágtam rá. - Szilvi. Kérlek... - sajnálom. –mondtam, felvettem a táskám, megöleltem Krisztiánt és elmentem. Otthon szóltam Pankának, hogy mennünk kell. Másnap ki sem tettem a lábam a lakásból. Vasárnap délelőtt olyan 11 körül értek ide a szüleink, és mi pedig bepakoltuk a bőröndöket a kocsikba, majd hazafelé indultunk.  [ 2 hónap múlva ] - cicaa. Kész vagy már? –kiabált be a fürdőbe Zsolti.  4-5 hete ismertem meg. ő „segített” elfelejteni Krisztiánt. A kapcsolatunk valamivel oldottabb volt, mint Krisszel, és ez tetszett benne a legjobban. - mindjáááárt. – nevettem. És gyorsan vasalni kezdtem az azóta már alig vállig érő, Rihannás beütésű hajam. (lásd.: http://www.frizurak.hu/data/468/5857_1.jpg) - de bejöhetsz –éppen kimondtam, és már be is nyitott. - hmm. Dögös. –puszilt meg. - tudom, köszi -vigyorogtam - jó az így is, de menjünk már. –vette el a parfümjét a polcról. - nem, nem jó. De mindjárt kész vagyok. –mondtam és kihúztam a hajvasalót. Megigazítottam a ruhám a tükörben, és kisétáltam az előszobába. Felvettem a magassarkúm, és megálltam az ajtó előtt. - mehetünk drágám – nevettem el magam. Odajött mellém én pedig adtam egy puszit a szájára. Kinyitotta az ajtót, én pedig meg sem álltam a kapuig. Persze ahhoz is kulcs kellett, úgyhogy álldogáltam még 2 percig a vaksötétben, mire ő is odaért. - ahhoz képest, hogy magassarkú van rajtad, gyors vagy. –karolt át. beültünk a kocsiba, én pedig elővettem a mobilom. Amikor feloldottam a kijelzőt megakadt a szemem a dátumon. : 2011. 03. 19. Akaratlanul is eszembe jutottak az emlékek. Hogy Krisztián mennyire várta ezt a napot. Keresni kezdtem a számát, és reménykedtem, hogy nem töröltem ki. Szerencsére még megvolt, ezért küldtem neki egy sms-t, majd rezgőre állítva a zsebembe csúsztattam a mobilt.

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk