Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

9. rész: Telefonbeszélgetés	Bella	2011.05.11. 18:50
Lilla a padon ült és nézte ahogy eltűnik az autók között Krisztián. A karkötőnek nyomott egy puszit, és mélyen elrakta a táskája egyik kis zsebébe. A gondolataival megbeszélte, hogy meg sem lepődött ezen az egészen. Egy ilyen embertől mit várjon? Biztos azt hiszi, hogy körülötte forog a világ. Lassan azon kapta magát, hogy majdnem hangosan beszél. Reménykedett hogy a modern világban csak azt hitték az emberek, hogy a fülhallgatóval telefonál. Felállt a padról, és vigasztalás kép a kedvenc butikját célozta meg a pénztárcájával. Krisztián érzelmei az autópályán a dübörgő zene mellett kavarogtak. -"Hogy lehetek ennyire bunkó??" Próbált nyugodt maradni, és a vezetésre koncentrálni. Mélyen beszívta a levegőt, majd ugyan ilyen lassan kifújta. A megnyugtató meditációs folyamatnak csak röhögés lett a vége. Csak nevetett magán, de amikor észbe kapott, rájött, hogy ő most depressziós, és a depressziósok nem nevetnek. A további autóút csendben ment el, ha valaki kívülről látta volna, még azt hiszi, hogy 2 órán át csak egy fényképet néz. Amikor már a régóta ismerős környéken hajtott végig, az életkedv visszaszállt a kocsiba. A délután és az este lassan telt el. Mindenkinek előadta a mosolygós arcot, elhitette hogy minden rendben, és minden happy. Azért jól esett neki érezni, hogy vannak akik akkor is szeretik, amikor bunkó, szomorú, vagy makacs. Vacsora után visszavonult a régi gyerekszobájába, és hanyatt dőlt az ágyon. A telefonját nézegette. Valami belül azt súgta, hogy csinálja meg! Ha nem csinálja megbánja! Rányomott a hívás gombra, a füléhez emelte a mobilját és várt. Hosszú percekig csak a kicsengést hallgatta, amikor végre az ismerős hang szólt bele, amiről nem tudta eldönteni, hogy flegma, vagy bizonytalan. -Igen? -Szia. Unatkoztam és... És gondoltam felhívlak, meg... Meg...Ja. -Krisztián? Szia. -Igen. Csak azt akartam mondani, hogy én csak... -Én szeretnék még veled találkozni! - vágott közbe  most már határozottan Lilla. -Komoly? Akkor majd kereslek! -Nem! Most mondd, hogy mikor talizzunk! -Akkor a szokásos helyen? -Aha. Mikor? -Szombaton mondjuk 5-kor? -Szuper lesz! Amúgy hol vagy? -Hazajöttem a szüleimhez Sopronba. Te pesti vagy, vagy hol laktál régen? -Ittis-ottis. Eredetileg tatabányai vagyok, de most költöztem fel Pestre Londonból. -Londonból Pestre? Hát normális vagy te? Mit csináltál ott? -Haha. Elkezdtem egy egyetemet, de nem tetszett, úgyhogy itt vagyok. -Minek tanultál? -Olyan informatikus-grafikusnak. Te is suliba jársz még nem? -Aha én fotós leszek. Ez az utolsó évem. -Igen-igen. De várj, nekem mennem kell, keresnek máshol. Majd akkor beszélünk! Szia. Lilla gyorsan kinyomta a telefont és a falra nézett, és beleharapott az ajkába. -"Ejnye te hülye lány! Nem emlékszel mit csinált mindig?" Legszívesebben elbeszélgetett volna magával, de már tényleg várták az ajtó előtt... 10. rész: Az a szombati találkozás olyan lesz mint az eddigiek?

8. rész: Aludni kéne, de legalább visszakerül a karkötő	Bella	2011.04.26. 18:51
Krisztián ajtócsapkodásra, kuncogásra és egyéb hangokra ébredt. Valószínűleg Tomika és társasága keltette a zajokat, amik már az ő szobájából jöttek. Krisz az órájára pillantott: még csak fél négy van. Azok a hangok amik a vékony falakon átszűrődtek, már kicsit egyértelműbben utaltak arra, hogy Tomi egy lánnyal van, és hamar a lényegre tértek. Nem akarta ezt hallgatni, inkább megkereste a fülhallgatóját, majd várt, hogy elnyomja az álom... Lilla a város másik felén próbálta álomra hajtani a fejét, de a kicsi álommanók csak nem akartak jönni, Helyettük azonban az össze-vissza gondolatok és érzések vették hatalomba a lányt. A földön az árnyékok egyre csak vándoroltak arrébb, jelezve az idő múlását. Látta Krisztiánt a TV-ben, látta, hogy ki is ő valójában. Meg tudta érteni azt a több ezer tinilányt, akik fülig szerelmesek belé. Mondjuk Lilla nem volt szerelmes, csak egy nagyon esélyes emmbert talált, akivel még talán több is lehetett volna. De Krisz hamar kiesett az esélyes indulók közül. Azért a karkötőjéről nem felejtkezett meg: várta a hívást. Biztos volt benne, hogy úgyis felhívja. Lilla gondolatai egyre kuszábbak lettek. A valóság lassan átfolyt egy álomvilágba, ahol nincs lehetetlen, és csak a vágyaink irányítanak... "Na na na na, come on, come on, come on" Krisztián telefoncsörgésre ébredt. Az ablakon már rég besütött a nap, a város felélénkült, a madarak csiripeltek, ő pedig aludt. Kezébe vette a mobilját és a kijelzőre pillantott: "APA" Tudta hogy fel kéne vennie, de akkor rájönnek hogy még sehol se tart a készülődésben. Hagyta csörögni a telefont, és kipattant az ágyból. Majd azt mondja, hogy pont zuhanyzott és nem ért rá. A szekrényéből előkapta a legfölül lévő pólót, a földről összeszedte a tegnapi gatyáját és átöltözött. A konyhában körülnézett a hűtőben, de egy túró rudin kívül semmit sem talált. Azt gyorsan bekapta, majd a fürdőszobába igyekezett. Közben a telefon újra csörögni kezdett, de elvileg még mindig zuhanyzott. Levette az előbb felvett ruhákat, és már tényleg lezuhanyzott. Újra felöltözött, magához vette a kocsikulcsot és elindult. Azokat a cuccokat amiket magával akart vinni Sopronba, már előző nap bepakolta az autóba. Amikor kényelmesen és indulásra készen elhelyezkedett, meglátta azt a karkötőt ami kísérti az életét. Már nem az hajtotta, hogy ezzel közelebb akart kerülni Lillához, hanem inkább szabadulni akart tőle. A telefonkönyvbe megkereste a számot, és írt egy rövidke SMS-t: "Negyed óra múlva az Aréna előtt? Krisz" Hamar jött rá a beleegyező válasz. Lilla idegesen turkált a ruhái között, nem tudta hogy ez most randi, vagy csak visszakapja a karkötőt és annyi. Egy egyszerű póló és farmer mellett döntött, abból nem lehet baj. A pláza nem volt messze, így gyalog indult neki. Gyorsan szedte a lábait, nem akart elkésni, de már késő. Volt még 5 perce odaérni, de biciklivel is legalább 10 perc mire odaér. Azzal nyugtatta magát, hogy nagy dugó van az egész városban, és Krisztián is elkésik. Sajnos tévedett, mert amikor odaért és megpillantotta a szíve másképp kezdett dobogni. Az is feltűnt neki hogy nem a legjobb kedvében van. -Szia! -Visszahoztam a karkötőd, tessék. - nyújtotta át Lillának az ékszert. Nem volt benne sok érzelem, csak szabadulni akart tőle. -Köszi, már hiányoltam. És.. -Bocsi sietek. Szia. -Ennyi? - nézett Krisztián után. -Hogy-hogy ennyi? -Csak visszahoztad és ennyi? -Miért mit szeretnél még? -Csak.. -Bocsi, tényleg sietek. Majd később. Lilla csak állt egy helyben és nézett Krisztián után. -Komolyan ilyen bunkó lenne? - gondolta magában, és a karkötőt szorongatva leült egy közeli padra. Tényleg ilyen bunkó lenne Krisztián? És ennyi volt?

7. rész: Otthon és a tévében	Bella	2011.04.12. 17:07
-Ne röhögj! -De... De, háháhá! Krisztián a falnak dőlve próbálta visszafojtani a nevetést, de saját magán újból elkapta röhögőgörcs. Ilyenkor leginkább egy kisegérre emlékeztetett, főleg ha még a haja is fel van állítva. A vihogása, a kicsit elálló fülei és szemfogai már már megtévesztően egy emberbőrbe búj gonosz kisegeret mutattak. -Segítsek valamit felvenni? Már sikerült visszatartania mindent, és tényleg segíteni akart. Kiszedte a pocsolyából a mobilt, kicsit megtörölte a nadrágjában és visszaadta. -Köszi Kölyök, de már tényleg sietek! -Csá! Orsi órájára nézett, és kicsit sem lepődött meg azon, hogy el fog késni. Beszállt az autójába, elpakolt maga mellé, a kocsikulcsot bedugta és elfordította, a motor pedig felbőgött. Hátrapillantott, hogy jön-e valami, de semmi. Akár el is indulhatott volna, de az előrefelé kilátásba belezavart egy piros kis csomag az ablaktörlő alatt. -Na jól van. Biztos csak az az ütődött szórakozik velem. Még a végén eléri, hogy elrohanok ha meglátok egy konzervet. Krisztián felbaktatott a legfelső emeletre a leghátsó sarokban lévő ajtóig. A falnak támasztva két felmosó állt. Körülnézett, hátha ott van a takarítónéni, de sehol sem látta. Meg akarta kérdezni, hogy ő rakta el a lábtörlőjüket, vagy egy fanatikus rajongó tette magáévá, és most azon alszik. A takarító dudorászását a földszintről hallotta, de már lusta volt visszamenni, kiabálni meg nem akart, inkább hazament. -Szia Tamás! -Hello! Orsi pont most ment el, találkoztatok? -Aha, de sietett. -Mondtam neki, hogy bizalmas dolog ez a konzerv ügy, de nem nagyon hatott rá. -Aha. - felelte flegmán, és szíve már az alvás felé húzta. -Nem jössz a Dokkba? -Most aludni akarok, majd máskor. -Oké, akkor léptem. Tomika elment, Krisztián pedig egyedül maradt. A szobájában bekapcsolta a zenét és feltekerte a hangerőt. Megszabadult a ruháitól és a szék mellett megkereste az alvós pólóját. Bedőlt az ágyba és helyet csinált magának a párnák, ruhák és újságok között. A takarót esélytelennek látta megmozdítani, így csak felnézett a plafonra és elgondolkodott a mai napon. Ez vajon csak felindulás amire egy hónap múlva nem is fog emlékezni, vagy valami több és komolyabb érzés is van benne? A telefonjában megkereste Lilla számát, és próbálta összeszedni, mit írhatna neki. Nem akart túl nyomulós lenni, bármit is írt, inkább kitörölte és újrakezdte. Mire megfogalmazta a tökéletes SMS-t és a küldés gombra kattintott volna, a képernyő elsötétült és az akku lemerült. -A p*csába.. Ingerülten maga mellé dobta a telefont. Pattogott és bukfencezett egy darabig az ágy széle felé, aztán csatt, és a földön végezte. Mérgesen utána mászott és felvette a mobilt és a leesett hátlapját. Az éjjeliszekrényen megkereste a töltő telefonba való részét és összedugta. Fejét a párnák közé temette, majd hamar elaludt Lilla bőröndjéből kikotorászta a ruháit, és katonás rendben összehajtogatva bepakolta őket a szekrénybe. A ruhák alatt ott lapultak a legkedvesebb emlékei, amik a régi boldog életére emlékeztették. Az egyik képkeretből egy gyönyörű fekete hajú nő és egy kicsit mexikói stílusú férfi mosolygott vissza rá. A képet felállította a polcra a könyvek elé, majd az ékszeres dobozáért nyúlt, de valaki kopogással félbeszakította a csendet. -Gyere csak be! -Nem zavarok? Hova rohantál úgy délután? - kezdte a faggatózást Judit. -Csak elhagytam a karkötőm, de majd holnap visszaszerzem. -Annál a fiúnál van ugye? Kristóf vagy hogy hívják.. -Krisztián. De miből gondolod? -Csak úgy elpirultál. Na majd holnap folytatjuk, hagylak pihenni. -Köszi, szia! Lilla leheveredett a foteljébe. Eddig nem is gondolt arra, mennyire fáradt, amíg Judit nem említette a pihenést. Kényelmesen elhelyezkedett, betakarta magát egy pléddel és bekapcsolta a tévét. Pont egy magazinműsor ment. Megszületett az elefántbébi, Dunaalmáson felháborodtak a lakók, blablabla... Épp elaludni készült, amikor valamire felkapta a fejét: "-A hétvégén a tinisztárból egy csapásra szupersztár vált a hétvégén élete első nagykoncertjén. Polgári nevén Éder Krisztián, művésznevén SP, míg a barátainak csak a Kölyök..." Mi lesz Lilla reakciója? Tomika és az egyedül bulizás...

6. rész: Beszélgetés a kávézóban	Bella	2011.03.31. 16:50
Krisztián belépett a kávézóba, és bánatában odament a pulthoz. A tömegtől távol leült, és mikor minden normális ember levenné, ő felrakta a jövő űrhajósainak napszemüvegét. A hangulatosan félhomályos helyből így sötét lett, ahol már jól érezte magát. Kezébe vette a telefonját, és elmerült a saját világában. -Ki az a fiú? Az, akiről beszéltél? - suttogta Tami. -Igen. Szerinted követ engem? - bújt egy itallap mögé Lilla, és hátraosont a legeldugottabb asztalhoz, majd leültek. -Ha követne, valószínűleg nem úgy ülne, hogy lássuk. -Pont az a célja, hogy ártalmatlannak tűnjön. De most nem helyes? -Hát... Mutatós háta van annyi biztos. Hogy is hívják? -Krisztián. - bámult álmodozó fejjel a semmibe előre, és pár perc múlva a ködfelhőből csak az tudta kibillenteni, hogy a srác megfordult, felpattant, és látszólag nyíl egyenesen elindult feléjük. -Rohanjak, elbújjak, rohanjak, elbújjak? Pápá Tami! - ugrott fel helyéről Lilla, és a mosdó felé vette az irányt. Krisztián csak most kapta fel a fejét és lett figyelmes a lányra, aki maratoni futókat megszégyenítve száguldozott végig a székek és pincérek között. Eredetileg csak egy asztalhoz indult, hogy kényelmesebben leülhessen, de most új célt talált magának. Szemével megkereste az emberek közt azt, aki leginkább Lilla után nézett. Ki is szúrt egy másik barna hajú lányt. Bízott az ösztöneiben, és remélte, jó helyre ül le. Odasétált, majd rámosolygott Tamira. -Leülhetek? - kérdezte, de a válaszra már nem volt kíváncsi. Lehuppant a kétszemélyes asztalka egyik oldalára, ahol előtte Lilla ült, de nem törődött a lány holmijaival. Tami csak nézett, nem tudta mit reagáljon. Nem zavarhatja el, mert valószínűleg keresztbe tenne a barátnőjének, de ha meg hagyja  maradni, az félreérthető lenne. Jobbnak látta inkább felállni, és szépen lassan összeszedegette a dolgait. Lilla mikor visszaért, kicsit meglepődött, megijedt, és kicsattant a boldogságtól egyszerre. Valószínűleg ennek egy elpirulás lett a vége, és csak zavartan állt az asztal előtt. Tami közben elkészült, köszönésképpen pedig Lilla fülébe súgta: -Most már nem ronthatod el, bocsi és szívesen! Tami távozott, de ketten még ugyanúgy néztek a levegőbe. Krisz kapcsolt, és átült a most már üres helyre, így Lilla is végre a helyére tudott ülni. -Szia. -Szia. Csend következett. -Miért jöttél vissza? - törte meg Krisztián a már-már kínos hallgatást. Végre levette a szemüvegét, és látta az eredeti fényeket. Nem is értette, eddig miért nem járt ezen a helyen, mert nagyon tetszett neki. A választófalak tetején kis kosárkákban rózsák illatoztak, a márvánnyal díszített csillár pont passzolt a szék tükörmozaikkal kirakott háttámlájához. Annyira elkalandoztak a gondolatai és a tekintete, hogy Lilla válaszából semmit sem fogott fel. Újra előrepillantott és próbálta magán uralkodni, nehogy fantáziája eltévedjen valahol a nagy szemek és a gyönyörű dekoltázs között. -Föld hívja idegen fiút! Minek kérdezel, ha nem is érdekel a válasz? -Bocs, bocsi. Fáradt vagyok. -Csak azt mondtam, hogy azért jöttem vissza, mert itthagytam vagy elhagytam valamit. -Ja, vágom! Egy karkötőt keresel sok kis cukisággal? - Krisz a cuki szót a lehető legcukibban mondta, még egy lány is megirigyelte volna azt a hangsúlyt és arckifejezést. Most először nevették el magukat együtt, és Krisztiánt még jobban rabul ejtette a lány mosolya. A boldog perceket egy telefoncsörgés szakította meg. Mindketten a zsebük felé kaptak, igaz mindkettőjük kezében ott volt a mobil. Lillát keresték: -Igen...Nemsokára...Nem, oda...Aha...Aha...Szia. Ne haragudj, mennem kell. - állt fel az asztaltól zavartan Lilla. Nem örült, hogy félbe kell hagyni ezt a beszélgetést, de ha menni kell, hát menni kell. -Azért majd én is felhívhatlak ugye? - fogta meg az üres kezével a lány kezét. -Reméltem is, hogy megkérded! - mosolygott vissza bájosan, majd lediktálta a számát. Krisz bepötyögte, beírta a nevet, és mikor Lilla elment, a név mögé három szívet tett és elmentette. Ő is felállt egy kicsivel később, és távozott. Már késő délután volt, az utca kezdett kihalni, de még mindig egy kályhára emlékeztetett. Eszébe jutott, hogy a lényeg, a karkötő még mindig a zsebében van. De most már nem lehet gond, minden sínen van a telefonszámmal, Elégedetten hazasétált és bement a lépcsőházba. Ott pont szembetalálkozott Orsival, aki látszólag nagyon sietett. -Szia Kölyök. Majd kifaggatlak, de most nem érek rá, megbeszélésre kell mennem. -Csááá Orsi! A pénztárcád a lépcsőnek adtad? - mutatott Krisz visszafele. Orsi magában dühöngve visszarobogott. Lehajolt a tárcájáért, ám ekkor a zsebéből kicsúszott a telefonja, és egészen a lépcső aljáig pattogott. Még szerencse, hogy nem esett darabokra. Lesétált utána, ám ahelyett hogy mellé lépett volna, véletlen belerúgott, és a szerencsétlen mobil egy pocsolya közepéig csúszott. Krisztián a falnak dőlve nagyon jól szórakozott, tudta volna nézni még egy darabig ezt a műsort. -Ne röhögj! 7. rész: Orsi tud még többet bénázni? A karkötő visszakerül végre Lillához?

5. rész: Romantikus film vs. Akciófilm...Újra Pest	Bella	2011.03.21. 16:49
Lilla visszaért arra a helyre, ahol találkozott Krisztiánnal, és ahol elvileg elhagyta a karkötőjét. Körbenézett a földön, a kövek közt, benézett a virágágyásokhoz is, de sehol. -Na ennek annyi... - gondolta magában, és elindult a közeli kávézóba bánatában meginni valamit. A pont kilépő férfi kedvesen nyitvatartotta neki az ajtót, ő pedig visszafordult megköszönni. Mikor pont elkapta a fejét, az út túloldaláról mintha ismerős arccra lett volna figyelmes. De biztos csak véletlen. Inkább körülnézett a kávézóban, és a bárpultnál már biztosan egy ismerős hátat látott. Odasétált hozzá, majd hirtelen a vállára tette a kezét és a fülébe kiabállt. -Szia Tami! A lány egy kisebb sikítással felpattant a székből, és majdnem leütötte a mögötte álló barátnőjét. -Ennyire megijedtél? -Haha! Te mi járatban erre? Ezer éve nem láttalak! -Erre jártam, gondoltam iszok egy kávét. -Nem így gondoltam. Nem Londonban kéne ülnöd az egyetemen? -Meguntam, rájöttem nem is érdekel az, ami ott van. Ezért hazajöttem, és maradok is egy darabig. -Ohh, akkor te már csak így szabadon éldegélsz Juditnál? De ki az a hülye aki Londonból Pestre költözik? -Unalmas volt már kint egyedül... Sehol egy jó pasi, nem értem miért van oda mindenki az angliai fiúkért. Bezzeg itt, már az első órában láttam egy tökéletes bőröndcipelő jelöltet! -Na mesélj csak... Krisztián elsétált az utca végéig a sarki kisboltba. Menet közben laza mozdulattal a fejére rántotta a kapucniját. Belépett a boltba, és az ajtó fölötti kis csengő csilingelve jelezte az új vásárlót. Mint egy ameikai filmben, Krisz lehajtott fejjel kukucskált előre, zsebredugott kézzel és pont olyan arckifejezéssel, mint aki mindjárt előkap valami pisztolyt. Ehelyett inkább az előtte lévő polcon bámulta az italokat. Inkább megfordult és a kólákkal kezdett szemezni, mikor az ablakon kipillantva valami ismerőset látott, pontosabban valakit. Kirohant a boltból, és csak azt figyelte, hogy azon a bizonyos helyen megint ott áll az a bizonyos valaki. A kocsik közül még néha látni vélte az alakot, de nem volt biztos benne. Amikor odaért, csalódottan látnia kellett, a semmiért rohant annyira. De mintha egy lágy szellő suhant volna végig az utcán. Krisz akaratlanul is körbefordult maga körül, mint egy kiskutya aki lefeküdni készül a kosarába. Ez még így ment egy jó darabig... -Szerinted minden rendben van vele? - kérdezte fent az ablakban kukkolva Orsi Tomikától. -Nem hinném... Találkozott egy lánnyal aki állítólag átgázolt a lelkén. De szerintem csak találkozott egy őszinte lánnyal. Megérdemli! - nézték még mindig az utcán ide-oda futkározó Kölyköt. -Azért látom veled sincs minden okéban? Jól gondolom? -Hát van bajom. De el sem hinnéd... Kitör a III. világháború ha bárki megtudja! Elmondanám neked is, de akkor meg kéne ölnöm téged, és én nagyon szeretlek Orsi!!! -Néha falnak mennék tőletek komolyan! -Nem érzékeled át rendesen a helyzet komolyságát Orsi! -Azt, hogy te valami titkos küldetésről dumálsz, vagy hogy a Kölyök az utcán rohangál körbe-körbe? -Psszt! Nyitva van az ablak, és valaki még a végén meghallja!. Gyere egy nyugodt helyre és elmesélem. De psszt! Tomi halkan kiosont az ajtóig és Orsit húzta maga után. Az ajtónál megállt és összeszűkült szemekkel  kikukucskált. Lábujjhegyen átfutott a konyháig. Orsit már nem engedte elmozdulni, kezével a nemzetközi állj jelet mutatta. Körbeszimatolt a levegőben, majd intett Orsinak, hogy nincs veszély. A jelenetbe csak Tominak sikerült igazán beleélnie magát. Orsi lazán végigsétált a másik ajtóig, miközben Tomi úgy figyelt, mintha bármelyik pillanatban a kommandósok beugorhatnának az ablakon, és magukkal vihetnék a barátját. -Gyere gyorsan a sütő mellé! Ott biztonságban leszünk egy darabig. - kúszott a konyha sarkába. -Ülj le és figyelj! Ha ezt megtudod, nem lehet már olyan az életed, mint eddig volt! Készen állsz elveszteni a szabadságodat ezért az infóért? -Ha ilyen komolyan mondod... - forgatta szemeit és legugolt Tomi mellé. -Psszt! Halkabban tudod! -Jólvan, bocsánat! -Szóval a helyzet a következő: délután beszélgettem a kölyökkel, és valamit eszembe juttatott. Pár éve a barátnőmmel közösen vettünk egy sajtos makaróni konzervet. Nem is egyet, hanem kettőt, hogy mindenkinek legyen. És megbeszéltük, hogy amikor lejár a szavatosságuk, találkozunk újra. És megnéztem hogy mikor jár le... És holnap találkoznom kell vele! Nem tudom hogy örüljek, vagy ne!? -Ez volt az az életbevágóan fontos dolog? -Látod! Te sem tudsz megérteni! Sajnálom hogy belerángattalak a halálba! - rohant el Tomika műsírást játszva. 6. rész: Vannak még véletlenek? Orsi  bajba kerül a konzervek miatt vagy megoldja?

4. rész: Emlékek, egy "jó" barát.	Bella	2011.03.15. 16:27
-Most mit nézzek ezen a képen? - kérdezte meg Juditot. Nem értette, miért mutogat neki egy képet Cheryl Cole-ról. -Nem érted azm összefüggéseket? - kérdezett vissza felháborodva Judit. -Öööö.... Nem! -Először is, 21 év alatt nem tűnt fel, hogy mindenki Cherylhez hasonlítgat? És hogy ezt a képet 10 perccel azelőtt rakták fel, hogy veled találkoztak volna? - kezdett kombinálgatni. -De ez nem jelent semmit! Attól még nem rám gondolt, nem is ezt a srácot láttam, és azt sem tudom, ki az a kölyök! -Lilla te nem nézel tévét? Semmi nem rémlik? -De. De én akkor sem a karatekölyökkel találkoztam, úgyhogy téma lezárva! - forgatta szemeit Lilla. Nagyon fel tudta idegesíteni, amikor a barátnője kombinálgat, és még azt is össze tudja hozni, hogy az amerikai elnök zsebében az ő hajszála van. -Na jó, feladtam. Fogj egy újságot, és nézd meg a képeket, vagy kapcsold be a tévét, esetleg kérdezz meg két kiscsajt az utcáról, hogy szerintük ki az a kölyök! -Hidd el, hogy engem tényleg nem érdekel ki az a srác! - próbált menekülni Lilla a további összefüggések elől, inkább visszavonult a kicsike szobájába, amit Judit szüleitől "kölcsönzött". Magára zárta az ajtót, és ledőlt az ágyára. Rájött, hogy a bőröndje, a kabátja, a telefonja és mindene kint maradt, de nem volt már ereje behozni őket. A plafonra bámulva az egész élete eszébe jutott. Amikor 15 évesen először feküdt itt, könnyes szemein át alig érzékelt valamit a körülötte történő eseményeken kívül. Akkor azt hitte, megáll az élet, soha többé nem lesz az a mindig mosolygós, életvidám színes egyéniség. Nem is nagyon tévedett, azóta csak egy kényszermosoly mögé bújva él, és próbál elvegyülni a tömegben, ami régen még rémálomnak tűnt a számára. De a rémálom valóra vált: az egész családja, az a pár ember, akit a családjának mondhatott, már fentről nézik kétségbeesetten. Foltokban emlékszik a fényekre, a fékcsikorgásra, arra a meleg vérre, ami pillanatok alatt összemocskolta az autót. A világ elhomályosult, és a következő emlék egy hófehér hely volt, ahol egy ismerős, fáradt arc virrasztott éjjel-nappal mellette. Judittal azóta elválaszthatatlanok, az eggyetlen dolog, ami Lillát a múltjához köti. Amikor erre gondol, mindig megbánja, ha bunkón viselkedik, pedig neki és Judit szüleinek lehet a leghálásabb, hogy kiállnak mellette a bajban. Feltápászkodott az ágyról, és az ajtó felé vette az irányt. Halkan lenyomta a kilincset, de mikor lenézett, hiányérzete támadt. A keze... Valami hiányzik.... A karkötője! Az eddigi nyugodt mozgás helyett kapkodva feltépte az ajtót, és kirontott a nappaliba. Hirtelen minden szem rá szegeződött, meglepett pillantások övezték. -Szia Lilla... - köszönt lassan Judit anyukája. -Hello! Nekem izé... El kell mennem! Majd... Majd jövök! Hello! - rohant a bejárat felé, majd tovább, vissza, és végig csak a karkötő járt az eszében, hogy elhagyta. Krisztián még mindiga zongorája mellett ült, és úgy érezte, elrepült az idő. Az ablakon kinézve már az esti fényeket akarta látni, de még mindig csak a nap ragyogott narancssárgán a házak felett. Az órájára nézett, és elgondolkodott. Inkább a telefonjáról nézte meg az időt. már 5 óra. Felállt a székéről, és átbattyogott a másik szobába. A számítógép bekapcsolva, Tomika sehol. A konyha felé vette az irányt, ahol Tomika ücsörgött és nézte a semmit. Ilyennek kevesen ismerték, mindenki a bulimániás őrült gyereket látta benne. Krisztián kihúzta a szemben lévő széket, megfordította és leült rá. -Miért van ilyen hangulatod? -Zavar? -Ne izélj, inkább mondjad mi a baj! -Elegem van belőle, hogy senki nem vesz komolyan, mindenki csak szórakozik velem! - nézett Krisztiánra. -Sajnálom, nem gondoltam komolyan azt a konzerves dolgot. Tudom mennyit jelentenek neked az ilyen dolgok. -Az nem is zavart, sőt igazad van. Gyerekes vagyok, ideje lenne felnőnöm és gondolkodnom. -Nem mondhatsz ilyet! Te vagy a fiatalok példaképe, a vidámság jelképe, téged mióta érdekel más véleménye? Nézz tükörbe, és rájössz milyen jó ember vagy Tamás! A fiúk nem nagyon szoktak így beszélni egymással, kínos csend következett. -Na ez érdekes volt tőled kölyök! - törte meg a csendet Tomi és nézett fel az asztalról. -Inkább lemegyek a boltba valami boldogságtermelő cuccért, oké? - állt fel az asztaltól Krisztián. Tomi visszavonulni készült a szobájába, de még visszaszólt: -Ja! 5. rész: Lilla megtalálja a karkötőt? Krisztián tényleg csak a boltba megy? És mi baja van Fluornak?

3. rész: A konzervdoboz és a fénykép	Bella	2011.03.10. 16:55
-Két régi fénykép lehet! - vakarta meg a fejét Tomi. -Szerinted csak lehet? Nem vagy benne biztos, hogy mi ez!? - próbált komolyan nézni Krisztián, ám látva haverja arckifejezését, neki is mosolyognia kellett. - Régi, mert fekete-fehér, és az exponálása is arra utal... -Hagyjuk, hagyjuk, hagyjuk! Kik lehetnek ezek? - vágott közbe Tomi az egyetemi előadásba. -Talán a csaj nagyszülei? Lehet hogy tőlük kapta! -Csak nem lehetnek ilyen egók, hogy egy 20 éves kori képükkel adnak ajándékot! -Most miért? Legyen benne egy csupa ráncos kép? -Na mindegy. Előbb úgy leráztad a témát: mi volt a lánnyal az utcán? Mesélj már valamit! - próbálkozott megint faggatózni Tomika. -Nem akarok róla beszélni... - hajtotta le fejét Krisztián. -Olyan izé tudsz lenni! Nem is ismered, mit vártál? Hogy majd a nyakadba ugrik, vagy mi? - pattant fel, hogy megpróbálja helyre zökkenteni barátja gondolkodását. -Pont te beszélsz, aki a szerelmének konzervet vesz? Tomika inkább nem válaszolt, hanem kiment a szobából, és jelezze a sértődöttségét, maga után bevágta az ajtót. Krisztián nem tudta eldönteni, hogy most csak szórakozik-e és tíz perc múlva röhögve beront a szobába a macijával, vagy tényleg a szívére vette ezt a konzerv ügyet. Nem sokáig gondolkozott a dolgon, inkább hátrafurdult a zongorája mellé, és játszani kezdet... -Na végre, hogy ide értél Lilla! - állt az ajtóban egy lány, és már toporzékolva várta, hogy a barátnője felrángassa a bőröndjét az emeletre. -Na legközelebb hívsz nekem taxit Judit! - borultak egymás nyakába a lányok. -Vigyázz! A bőrönd visszagurul a lépcsőn! -Nem érdekel! Annyi mindent kell mesélnem! Lekéstem a vonatom, a táskámnak leszakadt a füle, láttam a világ legeslegjobb pasiját, elfogyott a rágóm, magamra öntöttem a buszon a narancslevem... -Várj, várj várj! - állította le Judit a barátnőjét, majd visszament az ajtóból, és bekiabált a szobába: -Öcsibogyó, állj fel a gép elől és hozzad vissza a bőröndöt a lépcsőházból! - miután nem jött válasz, még hangosabban odakiabált -MOST! -Igenis azonnal rohanok! - futott ki a másfél fejjel alacsonyabb kisfiú a lépcsőházba, és engedelmesen behozta a bőröndöt a cipős szekrény mellé. -Gyere be te is, és mesélj el minden nekem! - hívta be Judit a nappaliba Lillát. Leültek a kanapéra kezükben egy jól behűtött limonádéval, és kezdőzhetett a nagy mesélés. -Úgy kezdődött, hogy elfelejtettem az iskolai kelésről átállítani az ébresztőmet, ezért jól elaludtam, de legalább nem úgy néztem ki mint aki a temetőből szökik. A vonat az orrom előtt ment el, aztán vártam a buszra két órát a padon. A buszon sikeresen magamra öntöttem a narancslevemet, úgyhogy a pulcsimat a derekamrra kötöttem, és amikor leszálltam a wc.ben átvettem a gatyám. Aztán amikor kisétáltam a plázából, rájöttem, hogy rossz buszra szálltam, és rossz helyen vagyok. De amikor mág végleg feladtam volna, jött a világ leghelyesebb nem szőke hajú fiúja és rám mászott. Először még reménykedtem benne, hogy nem csak szórakozik, és tényleg megmutatja az utat, de reménytelen eset volt, csak egy szerencsétlenül jóképű szerelem első látásra srác volt. Otthagytam, elmentem egy forgalmas térre, és beazonosítottam, hogy a Moszkva téren vagyok... -Pontosan mikor is történt ez az eset? - kapta fel fejét Judit, és ugrásra készen ült. -Hmm.... Fél kettő lehetett, mert a buszom.. - de Judit nem várt a válaszra, hanem óriási sebességgel felpattant, és átviharzott a másik szobába. - Ne is hagyd hogy elmeséljek mindent! Ha nem érdekel, minek kérdezed meg? - kiabált utána Lilla. -Ez most olyan fontos, hogy nem fogod elhinni, mit mutatok neked! - szaladt vissza kezében egy laptoppal Judit. Felnyitotta, gyorsan bepötyögött valami oldalcímet, rákeresett valakire, majd mutatta: "kolyok legujjabb szerelme" 13:19 A kiíráshoz egy kép is volt mellékelve, amit a lányok megnyitottak. Amikor az oldal betöltötte a képet, Lilla furcsálkodva nézte a képenyőt, Judit pedig mellette húzogatta a száját és egyetértően bólogatott. 4. rész: Lilla van a képen? Tomika tényleg megsértődött?

2. rész: Keresed a bajt? Érzelmek....	Bella	2011.03.03. 18:08
-Krisztián vagyok! - mondta kétségbeesetten. A lány meg se rezzent, határozottan ment előre, mígnem teljesen eltűnt rózsaszín bőröndjével a tömegben. Krisztiánon először az elkeseredettség futott végig, majd helyét a maga iránt érzett düh vette át. A külvilágot teljesen kizárta, és ő is csak ment előre a feje után. Aki az útjába került, annak nekiment, ha a földön követ vagy mást látott, abba belerúgott. Az egyik ilyen pálinkásüveg nagy lendülettel nekivágódott az ott parkoló autó kerekének, a dísztárcsa pedig a földön landolt. A kocsiból kiszállt egy izomagyú, kopasz, agyontetovált hapsi, és tipegett utána a fele akkora plasztikbarátnője. -Esetleg valami probléma van öcsi? - kérdezte felemelt hangon az épp bocsánatot kérni próbáló fiútól. -Nem hallottam a választ ember! -Én...Én nem direkt...Izé...Bocsi! -Ennyi? Bocsi? Jó hogy nem már bocsika! - kezdett kötözködni a férfi. -Tényleg sajnálom! - próbált hátrálni, ám ha egyet lépett visszafelé, két lépéssel közelebb jött az ingerült autótulajdonos. A picúrka lány valamit suttogott a barátja fülébe, majd tovább bűvölte csillogó szemeivel Krisztiánt. -Nocsak kinek ment el az életkedve! Csak nem az a két vagy hárombetűs díszmajom keresi a bajt? -Krisz már tényleg úgy érezte, jobban jár, ha hátraarc és futás. De nem ilyen fából faragták: közelebb lépett, és gúnyos vigyorral a kopasz képébe mondta: -Úgy látom,  a kicsi szívedről egy pillantással le tudnám varázyolni a bugyikáját, tesó! -Na remélem elbúcsúztál a tükörképedtől, mert... - lendítette a kezét, de mire egy hatalmasat odavághatott volna, Krisztián már rég elvegyült a tömegben. Nem bírta visszatartani önelégült mosolyát, de mikor a házuk elé ért, és megpillantotta a hatalmas kaput, észébe jutottak a régebbi események. Hogy milyen boldogan rohant ki az utcára, hogy lelki szemei előtt már hármasban ültek a kisbabájukkal egy kandalló előtt. -Úristen, hogy lehetek ennyire nem normális? - morogta magában, majd fájdalmas arckifejezéssel nekidőlt a kapunak és kinyitotta. Az utca hangos forgatagáról belépett a mindig nyugodt belső udvarra. A csendet csak egy kiscica halk nyávogása törte meg, ám mit sem törődve ezzel a lépcső felé vette az irányt. Most háromszor annyi időbe telt feljutnia, mint máskor szokott. Lassan, mint egy nyugdíjas, odavánszorgott a bejárati ajtajukhoz, és mikor rátámaszkodott volna, az ajtót már kinitották, és Tomika várta ott csillogó szemekkel. -Na mi az haver, lehet a húgom az egyik koszorúslány? -Inkább engedj be! - tolta félre barátját az útból, és egyensúlyérzékét még egy részeg is megirigyelte volna. -Ti nélkülem csináltatok legénybúcsút? Téged nézve jó kis buli lehetett! -Jól van Tamás, most fagyaszd le magad végre! - vágódott be a szobájába Krisztián. Tomi vette a lapot, és komolyabb üzemmódba helyezte magát. -Akkor most gondolom egy hétig itt fogsz ülni, és 10 CD-re való szerelmes számot fogsz írni? -Te nem tudod hogy nézett rám! -Na mesélj kölyök! Hé várjál csak! Mi csillog a cipőfűződbe beakadva? -Ez... Ez egy karkötő... De hogy kerül a cipőmre egy karkötő? - csodálkoztak a fiúk, mire szétbogozták az ékszert és a karkötőt. Sok medál volt rajta: rúzs, kistáska, kulcs, és egy szétnyitható szívecske. A nem férfikézbe illő kapcsot sikerült szétpattintaniuk, és meg látták mi van benne. 3. rész: Mi van a karkötőben? És kinek hiányzik nagyon az a karkötő?

1. rész: Az első benyomás...	Bella	2011.02.27. 15:24
Budapesten a VI. kerületben egy lány bolyong térképpel a kezében. Rózsaszín bőröndje néha felborul a nem éppen sima úton. Mindezt a 4. emeletről két fiú nézi. Jókat nevetnek, ahogy a nem idevalósi lány a napszemüvege mögül próbálja beazonosítani a helyet, ahol éppen áll. A fenti ablakból egyre kevesebb kárörvendő röhögés hallatszik, és egyikük már vissza is vonult a számítógépe elé. A másik barna hajú srác még mindig az ablakpárkányon támaszkodott, és már inkább sajnálattal figyelte, amint a fekete hajú szépség kétségbeesetten roskad le a bőröndje mellé. Arcát kezébe temeti, fogalma sincs mit tegyen. Hirtelen ötlettől vezérelve az ablakban álló fiú kirohant az előszobába, felvett egy cipőt, és hátrakiabált az ajtóban értetlenül álló barátjának: -Elmentem csajozni! Vár az új barátnőm! -Aztán haza ne merd hozni amíg én itthon vagyok! Ez is biztos olyan elmebeteg mint az eddigi áldozataid. Bár, ha... A srác nem hallgatta tovább haverja gondolatait. Kettesével szedte a lépcsőfokokat lefelé, majd a hatalmas kapun át kirontott az emberektől és autóktól túlzsúfolt utcára. Először nem látott semmit a szemébe vakító naptól, de hamar megpillantotta az út túloldalán a kétségbeesett lányt. Mit sem törődve az autókkal, átverekedte magát a másik oldalra. Úgy sétált el a bőröndön ülő lány mellett, mintha hidegen hagyná a szerencsétlenkedése. Azonban legbelül a szíve egyre hevesebben vert. Ahogy elhaladt előtte, a lány is felkapta a fejét a túl közel sétáló lábak miatt. A két fiatal tekintete talán órákra is egybeolvadt volna, ha a fiú nem kapja el pillantását. Ám az utolsó pillanatban mégis visszafordult, összeszedte minden bátorságát, és megkérdezte széles és szexi mosollyal a száján: -Csak nem eltévedtél? -Ááá dehogy! Csak azt nem tudom, merre vagyok! -majd a térképjére bökött - De oda szeretnék eljutni! -Akkor talán segíthetek. Esetleg odarakjam az ujjam a térképre, ahol vagyunk? - kérdezte viccesen. -Ha nem lenne túl nagy probléma, és megnyugtatsz, hogy holnap nem lesz izomlázad, akkor légyszi! -Megmutatom, ha megmondod a neved és a telefonszámod! - hajolt közelebb és megfogta a kezét. Mélyen egymás szemébe néztek, és a szájuk vészesen közel volt egymáshoz. -Lillának hívnak. És téged? - válaszolt zavartan. -Az titok! De komolyan nem ismersz? -Ha ilyen közel hajolsz, akkor sem tudok a gondolataidban olvasni, de az lejött, hogy nagy az egód... Lilla kiszabadult a kezek szorításából, és hátrább lépett két lépést. Megfogta a bőröndjét, és elindult az orra után. A srác zavartan állt és a fejét fogta. Valami azt súgta belül, hogy hagyja elmenni, de azért még utána kiabálta: -Krisztián vagyok! 2. rész: Vajon Lilla visszafordul? Egy elveszett karkötő a földön.

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk