Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

12. fejezet		2011.06.20. 14:37
-    Krisztián, te meg mit csinálsz? – visított bele valaki a meghitt pillanatunkba. Persze, hogy Adél volt az. Annyira butának éreztem magam, amiért azt hittem, hogy Krisztián átvert. -    Szerinted? Minek látszik? – kérdezte morgolódva Krisztián. Az ajkaim akaratlanul is mosolyra húzódtak. -    Nem teheted ezt velem!  Krisztián én, szeretlek! – kezdtek el potyogni Adél könnyei. Már-már sajnáltam. Akárhogy is viselkedik, akkor is lehetnek érzései. -    Nem Adél, te nem engem szeretsz. Nem Krisztiánt szereted bennem, hanem SP-t. Sőt őt sem, csak a pénzét és a hírnevét – olyan fagyosan mondta, mindezt Krisztián, mintha nem is ő lenne. Elcsodálkoztam rajta, hogy képes ilyen hangon beszélni, bárkivel is. Eddig csak a kedves, aranyos oldalát láttam. Most pedig megmutatta, hogy őt is ki lehet hozni a sodrából. Adél hátradobta a haját és felszegett fejjel, szó nélkül távozott. Lehet, hogy Krisztián érzékeny pontra tapintott.  Ezen az estén, mind kettőnknek meggyűlt a baja az exével. Még mindig borsózni kezdett a hátam, ha arra gondoltam, hogy talán Ákos beváltja az ígéretét és követni fog, amíg el nem éri, amit akar. Miután minden elcsitult, mindenki visszatelepedett az asztalhoz. Koktélozgattunk és beszélgettünk közben. A húgom és Tomika egyre jobban egymásra találtak. Nem néztem épp jó szemmel. Mint idősebb testvér, az volt a dolgom, hogy aggódjak, a húgomért, még, ha tudtam is, hogy a korkülönbség ellenére sem találna Tamásnál jobb barátot magának. A végére, már nem négyen beszélgettünk együtt, hanem én Krisztiánnal, Zita pedig Tomikával. Miközben Krisztiánnal beszélgettem, felcsendült a kedvenc dalom. Elkezdtem jobbra-balra dülöngélni. Krisztián észrevette, kézen fogott és bevezetett, a tánc parkettra. Épp a dal végére kezdtünk el táncolni, majd a pörgős dal után egy lassú szám következett, el akartam indulni az asztalunkhoz, de Krisztián átkarolta a derekam és elkezdett lépegetni a zene ütemére. -    Krisztián, én nem tudok lassúzni – súgtam a fülébe szégyenlősen. -    Dehogynem, aki ilyen jól táncol a gyors számokra, annak a lassúzással se lehet problémája. Hacsak nem a partnerrel van gond – vonta fel a szemöldökét, de közben elmosolyodott. -    A partner tökéletes. Viszont, ha megtaposlak, emlékezz rá, hogy te akartad. -    Vállalom a következményeket – kacsintott rám pajkosan. Átkaroltam a nyakát. Lassan lépdeltünk együtt, teljes szinkronban. Imádtam vele táncolni, felszabadító és megnyugtató volt. Több számot is végig táncoltunk, aztán Krisztián, már teljesen elfáradt, ezért elmentünk a pulthoz, hogy kérjünk egy koktélt.  Én már nem akartam alkoholosat inni, mert úgy éreztem, hogy elég lesz. Egy eperlevet kértem, Krisztián pedig egy vodka-narancsot. Leültünk a bárpultnál, rápillantottam az órámra és láttam, hogy már nagyon késő van, ideje lenne, haza indulni. -    Azt hiszem, hogy indulnunk kell hazafele – szóltam Zitának. -    Rendben van – mondta kicsit fintorogva, láttam rajta, hogy még szívesen maradna Tamással. -    Ha akarsz, maradhatsz, de csak, ha Tamás megígéri, hogy hazakísér, te pedig, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget – esett meg rajta a szívem. Megbíztam benne is és Tomiban is. -    Igenis, hölgyem! Amúgy meg, mióta vagyok Tamás? – játszotta a sértődöttet. -    Tomika, ne duzzogj – vigasztalta viccesen Krisztián. Fogtam a táskám és elindultam kifele. Krisztián is jött utánam. Mikor kiértem és már nem volt nagy zaj, hívtam egy taxit. – Hazakísérhetlek? – kérdezte Krisztián aranyosan mosolyogva. Hogy is mondhattam volna nemet neki? -    Persze – válaszoltam. Mikor megérkezett a taxi, udvariasan előre engedett, kinyitottam nekem az ajtót. Bemondtam a címet és az autóban végig csend volt. Mikor megérkeztünk, fizettem a sofőrnek, Krisztián kipattant a kocsiból és kinyitotta nekem az ajtót. Ekkor vettem észre, hogy elég inogva jár, nem is lepődtem meg, jó sok alkoholt magába töltött. Lehet, jobb lett volna, ha én kísérem haza őt. Mikor felértünk, úgy tartottam jónak, ha behívom, ha már volt, olyan rendes, hogy hazakísért. -    Ülj csak le a nappaliba, mindjárt jövök – mondtam és indultam el a fürdőbe, gyorsan letusoltam, lemostam a sminkem és megfésülködtem, majd felvettem a pizsim. Mikor kiértem a nappaliba, láttam, hogy Krisztián elaludt a kanapén. A szám mosolyra húzódott, mikor megláttam, hogy milyen aranyosan alszik. Hoztam egy plédet és betakargattam, nem volt szívem felkelteni. Bedőltem a saját ágyamba, de nem tudtam elaludni, amíg nem hallottam, hogy nyílódik az ajtó, majd tesóm elkezd pakolászni, majd végül csendbe burkolózik a lakás.  Halkan kiosontam és megnéztem, hogy tényleg a húgom ért-e haza, majd amikor a szobájába kukucskálva láttam, hogy alszik, megnyugodtam. Visszaérve a szobámba, rögtön el is aludtam. Hajnalban éreztem, hogy valaki bebújik mellém az ágyba, de nem volt elég erőm ahhoz, hogy kinyissam a szemem. Éreztem, ahogy átölel hátulról én pedig belesimultam az ölelésbe.

11. fejezet		2011.06.20. 14:35
A wc-ben bezárkóztam egy fülkébe. Elkezdtem töprengeni, azon, amit az előbb láttam. Lehet, hogy csak túlreagáltam. Viszont a csaj, annyira természetesen viselkedett, hogy rajongó nem lehetett. Akkor ez meg mi volt? Totál idiótán viselkedtem, nem kellett volna elrohannom. Eldöntöttem, hogy nem mutatom, hogy mennyire nem esik jól ez az egész. Kitaláltam egy remek mentséget a viselkedésemre. Kifele menet épp összefutottam a húgommal, aki valószínűleg épp felém igyekezett. -    Jól vagy? – kérdezte ijedten. Válasz helyett csak bólogattam. Visszasétáltam az asztalhoz és Krisztián helyett, Tomika mellett foglaltam helyet. Csodálkozó pillantásokat kaptam. -    Minden oké? – kérdeztem Tomi aggodalmasan. -    Persze, csak rám jött a hányinger. Egésznap nem voltam jól – füllentettem, holott utáltam a hazugság eme apró változatát is. Zita szemén egyből láttam, hogy tudja, nem az igazat mondom. Krisztián nem szólt egy szót sem, csak szemlesütve ült a lány mellett. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és elindultam a tánctér felé. Csak mozogtam a zeneritmusára és nem érdekelt, hogy hányan figyelnek. Előjött belőlem az a lány, aki öt évig táncolt szívvel-lélekkel.  Hirtelen egy kar ölelte át a derekam. Hátrapillantottam és abban a pillanatban, ahogy a tekintetem találkozott a zöld szempárral, lefagytam. Az izmaim nem engedelmeskedtek nekem, csak néztem azt a régi ismerős szempárt. Végig nézett rajtam, majd ajka elismerő mosolyra húzódott. -    Semmit sem változtál – bökte ki végül. A torkom egy hang sem jött ki, csak álltam előtte, mint egy szobor. – Beszélnünk kéne egy nyugisabb helyen, van mit rendbe hoznunk. Ezen a ponton elszakadt a cérna. -    Nekünk nincs miről beszélnünk, Ákos. Elhagytál, amikor a legnagyobb szükségem volt rád – sziszegtem gyűlölettől és haragtól izzó hangon. -    Kérlek, ne viselkedj velem így, megváltoztam. Szeretlek, még mindig, nem tudlak kiverni a fejemből – győzködött. -    Pedig ideje lesz, mert már sosem leszek veled – vágtam rá és elindultam vissza az asztalunkhoz. Éreztem, ahogy megragadja a kezem hátulról és a következő pillanatban maga felé fordított. Mielőtt azonban ismét szemtől-szembe kerültem vele, láttam, ahogy Krisztián felpattan az asztaltól. Az arcom a két kezébe fogta. Mielőtt megcsókolt volna, éreztem, ahogy valaki kiszakít az öleléséből. Krisztián állt előttem védelmezően. -    Hé, haver, nyugodj le, minek szólsz bele? – kérdezte Ákos. -    Ahogy láttam, Dorka semmit sem akar tőled, szóval ne erőltesd. -    Ennyire megváltozott az ízlésed? Azt hittem, hogy nem buksz a kisfiúkra, hanem a rosszfiúkért rajongsz. Most ezzel az énekes sráccal tolod? – kérdezte Ákos rám nézve. -    Képzeld, igen, megváltoztam és már nem tudsz rám hatni a mosolyoddal, sem más egyéb eszközöddel - szóltam vissza. A szemeim már szikrákat szórtak. -    Ó, azt majd meglátjuk – kacsintott rám. Ebben a percben megérkezett mellénk Zita és Tomika is. – Jajj, ne már te is celebekkel lógsz? – kérdezte a húgomnak címezve, amikor meglátta Tomit.  – A Fehér lányok, már csak hírességekkel hajlandóak ágyba bújni? Régen nem voltál ilyen válogatós, Dorka – mondta gúnyosan. Éreztem, ahogy felmegy bennem a pumpa. Legszívesebben képen töröltem volna, de tudtam, hogy épp ezt akarja elérni. Ezért inkább felvettem az ő stílusát és válaszoltam neki: -    Igaz, még veled is képes voltam lefeküdni, annál lejjebb már úgy sincs. -    Látod, most pont olyan pimasz voltál, mint régen. Mondtam én, hogy kihozom belőled. Ne haragudj, szívem, de most mennem kell. Ne félj, még találkozunk – köszönt el. Most már tényleg a hányinger kerülgetett. Mikor Ákos eltűnt a tömegben, Krisztián felém fordult. -    Hogy érzed magad? – kérdezte kedvesen. Annyira ideges voltam, hogy nem bírtam válaszolni, csak egy könnycsepp szaladt végig az arcomon. Nem akartam, hogy bárki is észrevegye, de Krisztiánnak sikerült. Vigasztalóan átölelt, én pedig fejem a vállába fúrtam. Nem tudtam rá haragudni, olyan kedvesen megvédett. Az sem érdekelt, hogy ki az a másik lány. Csak az számított, hogy rá számíthatok. – Ami Adélt illeti, kérlek, ne haragudj miatta. Már annyiszor kidobtam, hogy az már hihetetlen, de mindig visszajön. Folyton hívogat és rám akaszkodik. Számomra csak te létezel – suttogta a fülembe. Ettől a pár mondattól hihetetlen nyugalom áradt szét a testemben.

10. fejezet		2011.06.20. 14:34
Másnap reggel, nem kellett dolgozni, mennem, mert szabadnapom volt. Zita miatt nem kellett aggódnom, egyedül ment el a suliba. Már dél körül járt az idő, amikor úgy döntöttem, ideje felkelni. Odakint gyönyörűen sütött a nap, ezért úgy döntöttem, hogy ideje megtartani a tavaszi ruhatárújítást. Gyorsan felöltöztem, egy kényelmes gatyát, pólót és tornacipőt vettem fel. A fürdőben megfésülködtem, fogat mostam és feldobtam egy kis szempillaspirált. Előkotortam a napszemüvegem a szekrény aljából és elindultam az egész napos vásárlásra. Szerencsére pénzügyi problémánk nem volt, vagyis nem szerencsére, mert inkább élnék szegényen, örökség nélkül a szüleimmel. Boltról boltra jártam, míg végül be nem szereztem mindent, amit elterveztem, és amire szükségem volt. Mivel a tesómmal megbeszéltük az esti bulit, ezért vettem egy kék flitteres felsőt is. Csomagokkal megpakolva értem haza, 5 órával később. Hazaérve, egyből a szobám felé vettem az irányt, lepakoltam az ágyra a táskákat. Levagdostam a címkéket, összehajtogattam a ruhákat és elhelyeztem őket a szekrényben. Elégedetten dőltem hátra, amikor végeztem. Vettem pár új cipőt is, ezeket dobozostul rápakoltam a régiekre. Minden cipőm a dobozába volt, így kisebb helyet foglalnak. Mikor már minden a helyén volt, nekiláttam a takarításnak. Nem kellett sok mindent csinálnom, hisz nálam napi dolog a takarítás. Ezzel is meghökkentő gyorsasággal végeztem. Rendkívüli gyorsasággal megfőztem az ebédet, elmosogattam és raktam rendbe a konyhát magam után. Mikor már végképp nem akadt tennivalóm, elnyúltam a kanapén. A gondolataim, mint a szökőár szabadultak ki, az eddig háttérbe szorított sarokból. Rájöttem, hogy egésznap a saját gondolataim elől menekültem.  Krisztián arca, szeme, az illata egésznap a fejem egyik elrejtett zugában lapult és most hirtelen csakis ő töltötte be a fejem. Annyira vágytam az ölelésére, a csókjára. Elmélkedésemből, a hasam hangos kordulása ébresztett fel. Rájöttem, hogy ma még nem is ettem, holott már késő délután volt.  Szedtem egy kicsit az ebédből és lassú mozdulatokkal enni kezdtem. Szép lassan bekanalaztam az ennivalót a számba. Időközben megérkezett a húgom és csatlakozott az evéshez, majd birtokba vette a fürdőt, hogy el kezdjen készülni a bulira. Amikor végre kijött, én is bezárkóztam, megfürödtem, hajat mostam. Mikor elkészültem, már hét órát mutatott a kijelző az órámon. Hosszasan álltam a szekrény előtt, majd végül egy fekete farmer mellett és a ma délelőtt vásárolt felső mellett döntöttem. Magamra kapkodtam a ruhákat, majd elkezdtem hajat szárítani. Úgy gondoltam, hogy göndör hajat csinálok magamnak, szép loknikat varázsoltam magamnak. Füstös szemeket és egy természetes hatású rúzst választottam sminknek. A kiegészítők kiválasztása bizonyult a legnehezebbnek. Egy fekete gyűrű- fülbevaló-nyaklánc kombináció mellett döntöttem, kék karkötőkkel feldobva. Felkaptam a retikülöm és a magas sarkúm és már kész is voltam az indulásra. Zita is elkészült nem sokkal később, ő barnában pompázott, ami remekült ment a szőke hajához. Igazán csak most jött ki, hogy mennyire nem hasonlítunk. Neki szőke haja és kék szeme van, kicsit husisabb testalkattal. Én szinte fekete hajam és barna szemem mellé modellalkatot örököltem, habár kicsit alacsonyabb voltam, az átlagnál. -    Indulhatunk? – kérdeztem. -    Persze, de hova is megyünk? Pink? -    Én Dokkra gondoltam, de végül is a Pink is jó, ha azt akarod – rántottam meg a vállam, jelezve, hogy nekem teljesen mindegy. -    Akkor irány a Dokk Café – adta ki az utasítást végül. Taxit hívtunk, hisz, ha bulizom, akkor iszom is valamit. Nem voltam a híve annak, hogy egy nő a sárgaföldig igya magát, mert nincs undorítóbb látvány, mint egy holtrészeg nő. Viszont a jó hangulat érdekében, pár italt én is meg szoktam engedni magamnak. Bemondtuk a címet és nem sokkal később meg is érkeztünk a Dokk bejáratához. Első utunk a bárpulthoz vezetett, én kértem magamnak egy mojitot és egyet a tesómnak is alkoholmentes kivitelben. Nem sokára meg is kaptuk a kért italokat, fizettem és elindultunk egy szabadasztalhoz. Csendesen kortyolgattuk az italunkat, amikor egyszer csak pár ismerős bukkant fel az asztalnál. -    Csá, kiscsaj – köszönt Tomika, majd a tesómhoz fordult. – Üdvözletem ifjúhölgy, Tamás vagyok – játszotta az úriembert Tomi. -    Zita – mutatkozott be pironkodva a testvérem is. Ismertem ezt a fajta reakcióját és mosolyogva ráztam meg a fejem, jelezve, hogy gondolni se merjen rá. -    Szia – köszönt végül Krisztián is. – Hát te? -    Eljöttem, hogy ne csak gondolkodjak otthon a szobámban. És te? -    Érdekes, én is pont azért jöttem – mosolyodott el. -    Krisztián, hát te merre jártál? – akaszkodott rá egy szőke kiscsaj. Hirtelen annyi minden megfordult a fejemben. Annyi mindent akartam neki mondani, végül felálltam és a büszkeségem utolsó töredékével együtt elindultam a lány wc fele.

9. fejezet		2011.06.20. 14:33
A konyhába beérve láttam, hogy Zita épp a vacsora elkészítésén fáradozik, mikor meghallotta lépteimet villám gyorsan megpördült és nekem támadott a kérdéseivel? -    Na? Mi volt? Megbeszéltétek? Minden rendben? Randiztok? -    Megbeszéltünk mindent, de én kértem egy kis időt, hogy rendezzem magamban a dolgokat. Igazából, biztos vagyok a dolgomban, de nem akarok olyan vak lenni, mint anno Ákossal. Szép lassan akarok belelépni ebbe az egész kapcsolat dologba – mikor befejeztem a mondanivalóm, Zita visítva a nyakamba ugrott. -    Tudtam,tudtam, tudtam – kiabálta. Elmosolyodtam.  Én is annyira boldog voltam, mint ő, de inkább magamba fojtottam az érzéseimet, hogy azok majd csak szép lassan derüljenek ki. -    Na, maradj már, átjönnek a szomszédok, mert azt hiszik, hogy nyúzlak – csitítottam a testvéremet. – Csináljuk meg gyors a vacsit, mert én éhen halok. – gyorsan összedobtunk egy-egy melegszendvicset és beültünk a tv elé, ritkán volt időm tv-t nézni, sőt szinte sosem tv-zek. Épp a Reflektor ment. Amint megláttam a vezető hírt és a hozzátartozó képet, a falat, ami a számban volt vándorútnak indult és fulladozni kezdtem. Zita is ledöbbenve meredt a képernyőre. Előkaptam a telefont a zsebemből és tárcsáztam Krisztián számát. -    Szia! Nem bírtad sokáig nélkülem, ami azt illeti – hallottam a hangján, hogy vigyorog. -    Nem erről van szó, kapcsolj az RTL-re gyorsan – hadartam el, majd kinyomtam a telefont, hogy halljam a tv-t. „ A műsor kezdete előtt pár perccel kaptuk ezt a fotót egy rajongótól. A népszerű előadót, SP-t egy ismeretlen lánnyal kapta lencsevégre egy szemfüles tinitől. A srác elég meghitt viszonyt ápolhat a lánnyal, ahogy azt a kép is mutatja.” Az a bizonyos kép, akkor készült, amikor elmeséltem a történetem és Krisztián pedig épp vigasztalt. Csörgött a telefonom és a kijelzőn Krisztián neve villogott. -    Szia! – kaptam fel a telefont. -    Szia! Nem tudom, hogy mi ez az egész, de valamit kezdenünk kell ezzel a helyzettel, valamit mondanom kell a rajongóimnak. Vagy álljunk nyilvánosság elé, vagy tagadjuk le az egészet. -    Vagy esetleg mond meg az igazat, hogy nem vagyok a barátnőd, csak egy jó barátod, aki kiakadt valamin és te pedig átsegítetted rajta – vetettem fel. -    Miért, csak a barátom vagy? – kérdezte megdöbbenve. -    Nem, de a barátnőd sem, szóval, szerintem ez lenne a helyes opció. -    Okos ötlet, erre nem is gondoltam. Remélem azért nem befolyásolta nagyon az érzéseidet ez az egész kalamajka? – ez inkább hangzott kérdésnek, mint reménykedésnek. -    Nem, sejtettem, hogy történni fog valami hasonló, csak azt nem, hogy ilyen hamar – vallottam be. -    Meg vannak ennek az egész, ismertségnek is az árnyoldalai. De ne aggódj, holnap adok egy sajtókonferenciát, amin elsimítok mindent – nyugtatgatott, nem is engem, inkább saját magát. -    Figyelj, nincs semmi baj, nem vagyok kiakadva egy cseppet sem. Úgyse látszik az arcom meg semmi, senki nem is sejti, hogy rólam van szó. Ha neked nem rossz ez az egész, nekem végképp nem. -    Dehogy, nem rossz. Nem szégyellek meg semmi, sőt leginkább megmutatnám ez egész világnak, hogy milyen szép vagy. Remélem, hogy összejön ez az egész dolog köztünk. Nem akarlak siettetni, csak tényleg nehezen bírom ki, hogy ne rohanjak hozzátok most rögtön és csókoljalak meg – ismerte be. Szavai hatására, apró pillangók kezdtek repdesni a gyomromban és éreztem, hogy elönti az arcomat a pír. -    Hétfőig megígérem, hogy minden kételyemet rendezem, és nem kell tovább várnod a válaszomra, de addig is, bírd ki valahogy. Jógázz, vagy nem tudom. -    Nem lehetne, hogy előbb? Bele fogok halni a várakozásba – nyafogott. -    De ha mégsem, tudod, ami nem öl meg az megerősít – érveltem. -    Az is igaz. -    Mennem kell, vacsorázok, fürdök, aztán pedig megyek aludni. -    Ó, én úgysem fogok aludni, csak te jársz majd a fejemben – annyira aranyos volt. -    Dehogynem, próbáld meg. Jó éjszakát, Krisztián. Álmodj szépeket! – köszöntem el. -    Jó éjt! Szép álmokat, neked is! – mondta, majd letettem a telefont. Zitával befejeztük a vacsorát, megbeszéltük, hogy mi lesz a holnapi nap folyamán. -    Olyan feszült vagy, sosem kapcsolsz ki – mondta Zita mosogatás közben. Elmosolyodtam, ha lenne, rá időm megtenném, gondoltam. – Menjünk el holnap valahova – vetette fel az ötletet. -    Menjünk – válaszoltam, tényleg ideje egy kicsit kikapcsolni. Gyorsan letusoltam, fogat mostam és szinte bevetődtem az ágyba. Már majdnem sikerült elaludnom, mikor éreztem, hogy rezeg a telefonom a párna alatt. Előszedtem és láttam, hogy van egy új sms a feladója pedig Krisztián: „Álmodj szépeket, királylány. Én fogok, rólad, de ahhoz még alvásra sincs szükség, rólad ébren is tudok álmodni.” Rég volt olyan, mint most, hogy mosollyal az arcomon aludtam el.

8. fejezet		2011.06.20. 14:32
Végül arra fele mentünk, amerre én akartam. Pár méteren keresztül, csak szótlanul lépdeltünk a másik mellett, míg nem végül Krisztián törte meg a csendet. -    Szeretnéd, hogy legyen köztünk valami? – kérdezett rá kerek-perec. Gondolkodtam egy kicsit a válaszon, majd végül őszintén válaszoltam. -    Szeretném, de ez nem jelenti azt, hogy sikerülne is. Nagyon bonyolult az életem és alig van időm a tesómra a munka, a suli és a háztartás mellett és nem tudom, hogy beleférne-e egy kapcsolat is. Ugyanis, ha én belevágok ebbe az egészbe kettőnk közt, akkor nem csak egy egy éjszakás kalandot akarok. Egy, hogy nem vagyok ezeknek a híve, kettő, hogy példát kell mutatnom a testvéremnek. -    Az én életem is nagyon bonyolult, de még is, úgy gondolom, hogy adnunk kell egy esélyt kettőnknek. Őszintén szólva, én már az első pillanatban, amikor megláttalak tudtam, hogy köztünk kell, hogy legyen valami. Olyan voltál, mint egy mágnes, sőt azóta is olyan vagy számomra. Valamit, muszáj tudnod rólam, mielőtt belevágunk ebbe az egészbe. Szinte tudom, hogy nehezen fogod megemészteni, de kérlek, ne utasíts el egyből. -    Rendben van – feleltem nagyon izgatott voltam, hogy megtudhatom, mi az, amit rejteget előlem. Menet közben megálltunk egy padnál és letelepedtünk rá. -    Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz. Tudod, eddig minden barátnőm tisztába volt ezzel a dologgal. Igazából, örülök is, hogy te nem tudod, mert így, engem vettél észre, az igazi énemet és nem azt, akinek mások, idegenek látnak – mély levegőt vett. Ahogy ő egyre inkább körítette, húzta, úgy nőtt bennem a feszültséget, hogy talán mégis jobb, ha nem tudom. – Nem tudom, hogy hallottál-e SP-ről? -    Épp ma hallottam egy dalát a rádióban, mert? -    Eddig nem is ismerted? -    Nem – állítottam biztosan. -    Szerintem pedig de. -    Ezt meg honnan veszed? -    Onnan, hogy itt ül melletted – olyan szinten nem esett le, hogy miről beszél, hogy zavaromban körbe néztem, hogy ki van még mellettem rajta kívül. Aztán szép lassan eljutott a tudatomig, hogy miről is van szó. Ő csak csendben figyelte az arcomat, hogy mi lesz a reakcióm, ha felfogom végre a dolgokat. Én csak elmosolyodtam és hatalmasat sóhajtottam, akkora kő esett le a szívemről. -    Csak erről van szó, énekes vagy? Amekkora körítést adtál ennek az egésznek, azt hittem, minimum egy szökött gyilkos vagy vagy ilyesmi. Persze ez kicsit bonyolít a dolgokon, de nem olyan drasztikus. -    Ennél sokkal rosszabb reakcióra számítottam. Kérdezhetek valamit? – aprót bólintottam. – Miért veled lakik a húgod, hogy hogy nem a szüleitekkel? – ez a kérdés szíven ütött, nem szerettem elmesélni ezt az egészet, de tartoztam neki ennyivel, miután ő is színt vallott nekem. Láthatta, a fájdalmat az arcomon vagy csak a habozásomra figyelt fel, de így szólt: - Ha neked ez kellemetlen, akkor hagyjuk, csak kíváncsi vagyok. -    Nem, elmondom, de készülj fel, hogy nem egy vidám történet. Az egész úgy kezdődött, hogy szerelmes lettem, akkor még nem tudtam, hogy rossz emberbe. Anyáék próbáltak lebeszélni, de én hajthatatlan voltam. A szerelem teljesen elvette az eszem. Ákos sem segített a dolgokon, hisz egyre rosszabb dolgokba vitt bele és én pedig vak voltam, nem vettem észre semmit. Egy napon nagyon összevesztem anyáékkal. Összepakoltam a táskám, felkaptam a motorom kulcsát és elindultam Ákoshoz. A szüleim persze nagyon aggódtak, folyton szólt a telefonom, meguntam és ezért kikapcsoltam. Semmi hírt sem kaptam róluk, nem is nagyon érdekelt. Ákossal egy hotelben szálltunk meg. Egy hét múlva aztán jött a rendőrség, nem tudtam, hogy mit akarhatnak. Közölték, hogy a szüleim meghaltak, mikor a keresésemre indultak. Autóbalesetük volt, ők ketten a helyszínen meghaltak, a húgom pedig kómában fekszik. Ákost, csöppet sem hatották meg a történtek, ő továbbra is csak a piti ügyeivel foglalkozott, pont akkor nem állt mellettem, mikor a legnagyobb szükségem volt rá.  Szakítottam vele. Én lettem a tesóm gyámja és felköltözünk Pestre. Ákos nem is keresett, nem is érdeklődött utánam. Én pedig borzasztóan megbántam mindent – mondandóm végére már megállíthatatlanul potyogtak a könnyem. Krisztián átölelt, a hajamat és a hátamat simogattam. Teljesen megnyugodtam a közelségétől. Mélyen beszívtam az illatát. Be kellett látnom, hogy teljesen megbolondított a közelsége. -    Istenem, ha tudom, hogy ez egy ilyen fájó pont akkor nem kérdezek rá – mondta bűnbánóan, miközben a sírástól vörös szemeimet nézte. Fáradtan elmosolyodtam. -    Remélem, érted miért nem akarok beleugrani egy kapcsolatba. Nem akarom, elveszíteni a fejem. Épp ezért, kérlek, adj egy kis időt. Szükségem van egy kis egyedül létre, hogy át gondoljam ezt az egészet. -    Annyi időt kapsz, amennyit csak akarsz. Bármeddig megéri rád várni – annyira kedves volt. Közben elindultunk hazafelé. -    Ma csütörtök van, hétfőig átgondolok mindent és felhívlak – ígértem. -    Rendben van, de csak, hogy tudd, én soha nem hagynálak úgy cserben, mint az az Ákos gyerek – mondta és adott egy jóéjt puszit a homlokomra. Elköszöntünk egymástól én pedig megkönnyebbülve mentem fel a lakásba.

7. fejezet		2011.06.20. 14:30
Zita az egész utat végig beszélte, de az én gondolataim valahol egész messze kalandoztak. Hazafele még beugrottunk vásárolni, természetesen, megint nem csak azt vettük, meg ami tervben volt. Végül megpakolt bevásárlókocsival hagytuk el a szupermarketet. -    Mi van veletek, Krisztiánnal? – kérdezte Zita, mikor beszálltunk az autóba. Meglepődtem a kérdésén. -    Először is nincs olyan, hogy mi. Van ő és vagyok én. Amúgy nincs semmi, nem akarok belekezdeni egy kapcsolatba. -    De odáig vagytok egymásért, látni a szemeteken. Mikor Krisztiánnal beszélgettem a nappaliban, akkor is láttam rajta, hogy teljesen beléd esett. Hiába tagadod, én rajtad is látom, hogy nem közömbös számodra ez a srác, nem értem, miért kell tagadnod. Lehet, hogy nagyon boldoggá tenne, az is lehet, hogy ő az igazi, nem mehetsz csak így el mellette – okított a nálam 4 évvel fiatalabb és tapasztalatlanabb húgom. Elgondolkodtam azon, amit mondott és lehet, hogy igaza van. Valójában pont amiatt aggódtam, hogy vele mi lesz, hisz az életünk már annyiszor fenekestől felfordult, hogy már a számát sem tudom. Biztos vagyok benne, hogy bármennyire is bíztat most, neki is szokatlan, furcsa lenne, ha randizgatnék egy sráccal. Így is nagyon kevés időt töltünk együtt, hátha meg még mással is meg kellene osztanom a kevéske szabadidőmet. -    Hagyd rám a választást, rendben? -    Persze, de szerintem ő az, akire vársz. Nem tudod elképzelni, hány csaj ölne azért, hogy őt vegye észre Krisztián. Ne ejtsd pofára, rendben? Ha nem is akarsz vele lenni, kíméletesen közöld. Ne úgy, mint általában szoktad. -    Figyelj, még bízott téged, hogy győzz meg vagy mi van? Miért akarod ennyire, hogy összejöjjek vele? – kérdeztem már-már idegesen. Közben bekanyarodtam az utcánkba. A helyemen egy fekete kocsi állt, remek. Ez a nap egyre rosszabb lesz, amilyen jól kezdődött, olyan rossz vége lesz? Beparkoltam egy másik helyre.  Próbáltam minél több nejlontáskát magamra aggatni, hogy ne kelljen kettőt fordulnom. Zita kezébe is belenyomtam kettőt, majd kis szenvedés után bezártam az autót. Az emeletre, felérve nagy meglepetésben volt részem. Krisztián állt a falnak támaszkodva az ajtónál. Amint meglátta, hogy fel vagyok pakolva, mint a málhás szamár, nyújtott a kezét, hogy segítsen nekem. Hálásan rámosolyogtam. -    Szia, hát te? Csak nem követsz? – kérdeztem. -    Sziasztok! Nem játszom kémeset, csak kíváncsi voltam mi van veled, hogy nem válaszoltál az smsemre. Amúgy meg ezt ebédnél az asztalon felejtettet – lóbálta meg a kezében lévő pendrive-om. -    Jézusom, köszönöm. Észre sem vettem, hogy nincs meg. Biztos kipottyant a táskámból – hálálkodtam. Minden arra vonatkozó tervem, hogy nem törődöm vele, elveszik abban a pillanatban, mikor a szemembe néz. Közben kinyitottam az ajtót, Zita be is ment lepakolni. -    Ugyan nincs mit. Szóval? Mi a válaszod? -    Figyelj, ne az ajtóba beszéljük meg, gyere be. -    Nem megyünk el, sétálni inkább? – kérdezte. Nem volt kedvem kettesben lenni vele, mert tudtam, hogy feladom minden elképzelésem. -    Sok dolgom van, ki kell pakolnom a cuccokat a táskából, vacsorát is kellene főznöm – soroltam az indokokat. -    Megcsinálom helyetted, menj csak – mondta Zita. Mindketten várakozóan néztek rám. Hát legyen, gondoltam, mi történhet? -    Okés, elmegyek. De, ha leégeted a házat, akkor pluszba meg is gyilkollak – fenyegettem meg viccesen a tesóm. Ő pedig haptákba vágta magát és tisztelgett. -    Értettem, asszonyom. Vigyázok a magam és a ház épségére is – mondta, mint egy katona. Elmosolyodtam, majd egy nagy sóhaj után elindultam Krisztiánnal. Kilépve a házból nem tudtuk eldönteni merre induljunk, egyikünk jobbra a másikunk pedig balra indult. -    Ezt a harmóniát – mondtam és mind a ketten elkezdtünk nevetni.

6. fejezet		2011.06.20. 14:29
-    Kaphatok egy autogramot? Csinálunk közös képet? Ő a barátnőd?  Fluor, SP is veled van? -    Nyugi, csajok, mindenki kap képet és aláírást is. Dorka, nem a barátnőm, csak egy jó barátom. SP pedig nincs itt velem – válaszolt Tomika a kérdésekre egyesével. -    De hát, az előbb láttuk – felelte egy szőke lány. -    Szerintem nem őt láttátok, SP otthon van – mondta Tamás, halál nyugodtan. -    Biztos vagyok benne, hogy őt láttam – erősködött tovább a lány, de amikor nem kapott választ, nem feszegette tovább a témát. Mikor végre, mindenki megkapta, amire vágyott kép, aláírás, akkor elmentek a csajok és Tomikával kettesben maradtunk. Ennél meglepődöttebb fejet, akkor sem tudta volna vágni, ha előtte évekig gyakorlom. Valószínűleg, ha látom magam, akkor fetrengek a röhögéstől a földön, az arckifejezésemet látva. -    Szóval Fluor – hangsúlyoztam ki a nevet – nem szeretnél még valamit elmondani magadról? – kérdeztem szemöldök ráncolva. -    Ja, amúgy rapper vagyok mostanában énekes is egyben – mondta, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A csajszikat elnézve, nagy sztár lehet tini körökben. -    Tényleg el kellene kezdenem tévét nézni meg a netet böngészni, mert úgy néz ki, nagyon le vagyok maradva. -    Te nem nézel tévét? Várj, ugye nem barlangban laksz, farkasokkal? – kérdezte röhögve. -    Butafiú, nem a farkasok laknak barlangban, hanem a medvék – vágtam vissza. – Hol lehet Krisztián? Már vagy fél órája elment telefonálni – néztem körbe, de sehol sem láttam. -    Nem kell félni, biztos nem veszett el, ha mégis, majd útbaigazítást kér, valamelyik itt lakó plázacicától. Komolyra fordítva a szót, mindig ilyen sokat telefonál. Biztos felkérést kapott valami magazintól vagy hasonló. -    Jézusom! – kiáltottam fel az órámra nézve. 5 percem maradt, hogy visszaérjek az irodába, tuti, hogy a főnök pont, akkor keres, ha kések. Felkaptam a táskám.  – Tomika, mondtam meg Krisztiánnak, hogy sajnálom, de vissza kellett sietnem az irodába. -    Mond meg te, megadom a számát – felelte Tomika. Gyorsan odaadtam a telefonom, hogy beírhassa a számot és amint visszakaptam, már rohantam is a munkahelyemre.  5 perc futás után, épp időben értem vissza az irodába. Sejtésem beigazolódott, amikor a főnököm bekukucskált az ajtón. -    Dorka, minden rendben van? Sikerült lerendeznie az ételfutárokat, a hétvégi szülinapi bulira? -    Persze, minden a terv szerint halad – feleltem műmosollyal. -    Akkor oké – mondta és ment vissza a saját irodájába. Nagyon nem szerettem ezt a nőt. Rendben, hogy ő volt a főnököm, de istennek képzelte magát. Mindig ugráltatott mindenkit. Szerencse, hogy velem meg van elégedve és csak nagyon ritkán néz be hozzám, az ehhez hasonló rövid ’beszélgetésekre’. Ma is, hipp-hopp, eltelt a munkaidő és arra eszméltem fel, hogy indulhatok haza, helyesebben Zitáért az uszodához, mert ma volt gyógy úszása. Elpakoltam az asztalomról és már mentem is a kocsimhoz. Korábban odaértem az uszodához, ezért elhatároztam, hogy írok egy sms-t Krisztiánnak. Köszönöm a rózsát és az idézetet, gyönyörű volt mindkettő. Bocs, hogy szó nélkül leléptem, de sietnem kellett vissza az irodába. Pár perc múlva jött a válasz. Ugyan, a te szépséged közelébe sem értek. Nem haragszom, de ezt majd be kell pótolnunk. Nem tudtam, hogy mit írjak, hisz még mindig nem voltam biztos az érzéseimben, ezért, úgy döntöttem, hogy később válaszolok neki. Bekapcsoltam a rádiót: -    Akkor most következzék SP legújabb dala, a Nevem SP – mondta be egy hang. Ki az az SP?  A lányok is őt keresték, ma a plázában. Hallgattam a dalt és a srác hangja, úgy hasonlított valakiére, de hiába tornáztattam az agyam, nem jutott eszembe, hogy kiére. Épp véget ért a dal, amikor bepattant mellém Zita. -    Milyen volt az edzés? – kérdeztem. -    Fárasztó, de jó. Neked milyen napod volt? – kérdezett vissza. -    Jó, ma Krisztiánnal és Tomival ebédeltem. -    Milyen Tomival? -    Fluor – válaszoltam, hátha így tudja. -    Ó, értem. Krisztián nem mondott semmi érdekeset? – kérdezte kíváncsian. -    Nem, miért kellett volna neki? – érdeklődtem. Most már végképp nem értettem semmit, de elhatároztam, hogy a végére járok ennek az egész titok dolognak.

5. fejezet		2011.06.10. 18:19
Egy gyönyörű szép fehér rózsa állt egy üveg vázában. Amint megpillantottam tudtam, hogy kitől kaptam.  Egy percig minden elhatározásom a porba hullott.  Az asztalomhoz közelebb sétálva megláttam egy papírt, amire ez volt írva: Úgy lennék veled, csak fognám a kezed. Annyira szép volt ez az egész gesztus, hogy teljesen elbizonytalanodtam. Miért ne adhatnám magam át én is ennek az érzésnek? Miért ne lehetnék egyszer végre megfontolatlan?  Csak gyönyörködtem a rózsa szépségében, még soha senki nem tett értem ilyen romantikus dolgot. Volt már 2 éves kapcsolatom is, de ilyet még nem tapasztaltam. Jön ez a srác, és egy nap alatt felforgatja az egész eddigi életemet. Azt se tudtam, hogy ő mennyire akar ezzel az egésszel kezdeni valamit, mert biztos voltam benne, ha belevágunk ebbe az egészbe, akkor ez nem csak egy-két randi lesz. Rájöttem, hogy abba kellene hagynom a gondolkozást és neki kéne kezdenem a munkának. Az üzenetet nekitámasztottam a vázának és neki kezdtem az adminisztrációnak. Ez volt az a része a munkámnak, amit ki nem állhattam. Sehogy sem akart telni az idő közben, pont, mint gimnáziumban matek órán. Az ember azt hinné, hogy már 2 órája csinálja, pedig még csak 5 perc telt el. Az sem segített, hogy a gondolataim mindig elkalandoztak. Ebédszünetig végül csak be tudtam fejezni a munka nehezebbik felét. Elindultam eltölteni a szünetemet a közeli plázába. Eldöntöttem, hogy valami kínai kaját veszek, mert imádom és régen ettem. Beálltam, hát a sorba. Türelmesen vártam, hogy sorra kerüljek, amikor valaki befogta a szemem hátulról. -    Na, ki vagyok? – kérdezte egy ismerős hang. A szívem hangosan dobbant. Már megint? -    Szia, Krisztián! – köszöntem. Hihetetlen, az ember ebédelni sem mehet anélkül, hogy összefusson vele. Gondolatban szidtam magam, hogy miért nem felelt meg nekem a szokásos szendvics, akkor nem futottam volna össze vele. Közben levette a kezét a szememről, én pedig kénytelen-kelletlen hátra fordultam. -    Hát te? Nem dolgozol? – kérdezte meglepetten. -    Tudod, néha nekem is meg kell állnom kicsit pihenni, meg enni. Ha zavarok el is mehetek – mondtam nem túl kedvesen. Haragudtam rá, amiért nem hagyja, hogy elfelejtsem, amiért mindig a fejemben jár. Amikor megláttam a szomorú arcát, mégis megesett rajta a szívem. – És te? Azt hittem egész napra programod van. -    Az is van, csak mi is tartottunk egy kis szünetet – mondta. -    Kölyöök! Nekem is vegyél egy édes-savanyú csirkét, légyszi – jött oda hozzánk egy magas barna hajú srác. Így ismeretlenként is, tudtam, hogy nagyon vicces fiú. Baseball sapkában és színes ruhákban volt. -    Persze! Amúgy Dorka, ő itt a lakótársam Tamás. Tomika, ő itt Dorka. -    Ó, szia kiscsaj, már sokat hallottam rólad. A Kölyök, másról sem tud beszélni – mondta Tomi, miközben kezet nyújtott. Kezet fogtam vele. Elmosolyodtam, látva, hogy Krisztián elpirult, azon, amit Tomi mondott. Végre sorra kerültem, fizettem, majd leültem egy asztalhoz. Pár perc múlva Krisztián és Tomi álltak meg az asztalom mellett. -    Leülhetünk? – kérdezték szinte egyszerre. -    Persze! – mondtam és meg sem lepődtem, amikor Krisztián mellém telepedett le. Jókat nevettünk evés közben, a sejtésem beigazolódott, miszerint Tomika nem normális. Már én is Tomikáztam, hisz olyan volt, mint egy rosszcsont, hiperaktív kisfiú. Hirtelen megszólalt Justin Timberlaketől a Cry me a river, Krisztián előkapta a telefonját és megnézte, hogy kikeresi. -    Bocsi, ezt muszáj felvennem – mondta és felpattant, egy csendesebb sarokban kezdett el beszélni. -    Csajszi, ugye tudod, hogy elvarázsoltad a cimborámat? – kérdezte Tomika. Válaszul, csak megráztam a fejem. – Sok szép lány veszi körül, de még sosem beszélt ennyit egy lányról sem. Főleg nem olyanról, akit szinte nem is ismer. Te tudsz valamit! Mi a titkod? – vicceskedett Tamás. Közel hajoltam a füléhez és belesuttogtam: -    Tudod, ha elmondom, nem hagyhatlak életben – feleltem komolyságot színlelve. -    Ó, tudom már, boszorkány vagy és szerelmi bájitalt itattál meg vele – játszotta a rémültet. -    Basszus, ráhibáztál – feleltem. Nem bírtuk tovább, hangos hahotázásban törtünk ki. Nem érdekelt minket az sem, hogy mindenki minket néz. De, azért kicsit elgondolkoztam azon, amit Tomika mondott, arról, hogy Krisztiánnak sem szokása ilyen romantikusan viselkedni lányokkal, rövid ismeretség után. Meg mondom őszintén, ez imponált. Hirtelen, egy csapat tini lány rohant az asztalunkhoz. Csak úgy záporoztak a kérdések.

4. fejezet-Rose		2011.06.10. 18:19
-    Ó, értem.  Figyelj, Laura azt mondta, hogy csináljuk majd, próbafotózást, neked, mikor lenne jó az időpont? – tereltem el a témát, hisz láttam, hogy semmi értelme sincs kérdezősködni. Már el is ment a kedvem ettől az egész jó pofizástól.  Egyszerűen csak előjött a sértődékeny énem.  Ilyenkor olyan voltam, mint egy 3éves kisgyerek. – Holnap? -    Jaj, nekem a holnapi nap nem jó, mert - itt kicsit gondolkodott – más dolgom lesz – sejtettem, hogy ennek is köze van a nagy titokhoz. -    Oké, rendben van, akkor majd hívj fel, ha tudsz megfelelő dátumot – nyújtottam át neki, egyet az asztalon heverő névjegykártyák közül. -    Persze, majd értesítelek – váltott ő is hivatalosabb hangra. – Nekem most mennem is kell, holnap korán kelek. Köszönöm a vendéglátást. Örülök, hogy megismerhettelek – fordult a húgom felé. -    Én is – válaszolt Zita. Krisztián felállt a kanapéról én pedig kikísértem az ajtóhoz. Pár másodpercig csak álltunk némán, nem tudtam, hogy mit kellene mondanom. Dühös voltam rá, amiért belehazudott a képembe. -    Én nagyon élveztem a ma estét, remélem, hogy megismételhetjük majd – szólt végül Krisztián. -    Én is jól éreztem magam – feleltem. Krisztián odahajolt és adott egy puszit a fejem tetejére. -    Jó éjszakát! – mondtam, majd eltűnt a lépcsőházban. Pár percig csak némán néztem utána, nem tudom mi ez az egész kettőnk közt, már ha van is valami. Egyáltalán nem szoktam egy nap ismeretség után, randizni srácokkal és főleg nem felhozni őket a lakásomba. Fura volt ez az egész helyzet. De nem lehetek ilyen felelőtlen, példát kell mutatnom Zitának. Eldöntöttem, hogy bármilyen nehéz is lesz a lehető legtávolabb maradok Krisztiántól és a kapcsolatunkat szigorúan lekorlátozom munkakapcsolatra.  Bezártam az ajtót és elmente a szobámba a pizsamámért, bezárkóztam a fürdőbe és csináltam magamnak egy forró habfürdőt. Nagyon jó érzés volt nyakig merülni a forró habokba. Elfelejtettem minden gondomat, csak akkor szálltam ki, amikor már teljesen kihűlt a víz. Gyorsan megtörölköztem, felöltöztem, majd a tükörhöz sétáltam, hogy kibogozzam az összekuszálódott tincseimet. bekopogtam Zita szobájába, mikor kiszólt, benyitottam. -    Szia! Ne maradj fenn sokáig! Jó éjt! – léptem oda hozzá, hogy jóéjt puszit adjak neki. -    Jó éjt! – köszönt el ő is. Szinte belezuhantam az ágyamba, pillanatok alatt elaludtam, ami nem volt jellemző rám, mindig órákig forgolódom elalvás előtt. Olyan mélyen aludtam, hogy mikor megszólalt az ébresztő, azt hittem, hogy minimum kilométerekről szól és nem a párnám alól. Rettentő kipihenten ébredtem, talán évek óta nem aludtam ilyen jól. Még a reggeli kávémra sem volt szükségem az ébredéshez, mert már mióta kinyílott a szemem, szinte ezerrel pörgök. Bementem a fürdőbe elintézni a szokásos reggeli rutin dolgokat. Miközben fogat mostam, beugrott egy emlékkép: Krisztián mellkasán alszom, és mikor kinyitom a szemeimet, az első dolog, amit meglátok az az ő gyönyörű kékeszöld szeme, ahogy ajka az enyémhez tapad, lassan, gyengéden. A hasam bukfencet vetett a képre, a térdem pedig remegni kezdett. Úgy viselkedtem, mint egy szerelmes tini. Nem értettem, mi olyan különleges ebben a srácban, hisz máskor, olyan megfontolt vagyok. hetekig, sőt hónapokig eltart, míg elkezdek érzéseket táplálni a másik iránt. Most meg, mint egy villámcsapás jött ez a srác, az elbűvölő mosolyával és a gyönyörű szemeivel. Már megint rá, gondolok, ez így nem lesz jó. Nem szabad, illúziókkal hitegetnem magam. Gyorsan befejeztem a fogmosást, meg mostam az arcom és már szaladtam is kiválasztani a ruhámat mára. Egy farmer-ing kombináció mellett döntöttem, amit egy vastag övvel dobtam fel. Összekapkodtam a cuccokat, amikre szükségem volt és rohantam vissza a fürdőbe, hogy feldobjak egy kis sminket. Csak alapozót, szemceruzát és szempillaspirált használtam. Felvettem a fekete magas sarkúmat, annak is megvannak az előnyei, ha az ember alacsony. Írtam egy cetlit Zitának, hogy hol találja meg a reggelijét és már szaladtam is a kocsihoz. Szerencsére elkerültem minden dugót, hamar beértem az irodába, ahol már egy meglepetés várt rám.

3. fejezet		2011.06.10. 18:18
Már csak pár centi választotta el ajkainkat, amikor nyílt az ajtó és a húgom lépett be rajta.  Én gyorsan eltoltam magamtól Krisztiánt és próbáltam mosolyt varázsolni az arcomra. nem nagyon sikerült, hisz borzasztóan meglepődtem. -    Jaj, bocsi, nem akartam megzavarni semmit sem – mondta Zita, zavarunkon nevetve. -    Nem volt mit megzavarni – mondtam határozottan, szinte magamat győzködve. -    Olyan udvariatlan vagyok, még be sem mutatkoztam – fordult Krisztián a húgom felé. – Éder Krisztián vagyok – nyújtott kezet Zitának. A tesóm arcán döbbenet futott át, de Krisztián kérlelő tekintetének hatására rendezte arcvonásait. Értetlenül álltam, nem értettem, hogy mi volt ez az egész. -    Fehér Zita – mutatkozott be húgom is. – Hm? csak nem spagettit csináltál vacsira? Imádom. -    Tudom, azért csináltam. Ha kicsit előbb jössz, ehettél volna velünk – a mosogató felé fordultam és monoton mozdulatokkal folytattam a mosogatást. Krisztián is folytatta a törölgetést, senki nem szólt egy árva szót sem. Amikor már zavaró volt a csend, muszáj volt valamivel megtörnöm. – Hogy hogy ilyen korán megjöttél Zita? -    Elmaradt a tánc, mert az edzőmet műteni kell és még nem találtak helyette senkit sem. Nem tudni, hogy mikor lesz megint edzés. Pedig jó lenne gyakorolni, hisz tudod, nagy gála lesz 1 hónap múlva és még sehol sem tartunk a koreográfiával – és csak beszélt, beszélt és beszélt. Mi néha közbe szóltunk Krisztiánnal vagy éppen csak bólogattunk helyeslően. Tudtam, hogy, ha egyszer a tesóm elkezd beszélni, akkor le sem lehet lőni, mert csak mondja és mondja. Hirtelen beugrott, hogy még le kellene rendeznem egy telefont a virágossal, mert az egyik ügyfél leadta a megrendelését. -    Skacok, nem haragudtok meg, ha egy kicsit kettesben hagylak titeket, van egy kis munkám, amiről teljesen, megfeledkeztem. -    Persze, menj csak, nem baj – mondták szinte egyszerre mindketten. Besiettem a szobámba, felkaptam a telefonom, gyorsan bekapcsoltam a laptopom.  Megint egy nehéz esetet fogtam ki, hisz valahonnan kék tulipánt kellett szereznem méghozzá 2 héten belül.  Felhívtam Évit, a virágost, akitől mindig rendelni szoktam, de sajnos, nem tudott tulipánt szerezni. Kénytelen voltam, a neten keresni, találtam is, csak egy bökkenő volt, méghozzá, hogy Hollandiából kellett importálni. Gyorsan megrendeltem az 500szál virágot és indultam is kifelé Zitáékhoz. Idő közben átmentek a nappaliba beszélgetés szűrődött ki, nem vagyok kíváncsi természetű, de érdekelt, hogy miről van szó. -    Mond el neki, meg fogja érteni. Jobb, ha te mondod el neki, mintha mástól tudná meg. Ismerem a nővérem, nagyra értékeli az őszinteséget, viszont a hazudozást nem viseli el – ecsetelte Zita a tulajdonságaimat. Most már tényleg felkeltették az érdeklődésemet. Kíváncsian vártam Krisztián válaszát. -    Elhiszem, de ez nem egy olyan dolog, amit könnyű megemészteni. Néha még nekem is sok, ami körülöttem zajlik. Nem várhatom el tőle, hogy elviselje azt, ami ezzel az egésszel jár. -    Hidd el, nagyon erős fából faragták, sokkal, nagyobb dolgokkal is meg kellett már birkóznia, vagyis inkább birkóznunk. Ezt is tudja majd kezelni. Amúgy meg, ha tényleg komolyan gondolod ezt az egészet, akkor előbb-utóbb úgyis el kell mondanod neki. Én pedig csak remélni tudom, hogy nem csak szórakozol a tesómmal. -    El fogom neki mondani, csak kérlek, hagyd meg nekem ezt az egészet, bízd rám, hogy mikor hol és hogy hogyan. -    Rendben van, én, támogatlak téged, bárhogy is legyen – zárta a témát Zita. -    Szerinted mit csinál ennyi ideig? Már vagy 20 perce elment telefonálni – kérdezte Krisztián. -    Á, nyugi van, amikor 2 óráig tárgyal egy-egy emberrel. ha azt mondta, hogy csak egy kis munkája van, akkor max. fél óra alatt lerendezi – válaszolt a testvérem, nagy szakértőként. Még vártam pár percet, hogy ne legyen feltűnő, hogy épp akkor jelenek meg, amikor elkezdtek hiányolni. -    Huh, végre végeztem – léptem be nappaliba. – Miről volt szó, amíg távol voltam? – kérdeztem rá. -    Mindenféléről, erről is és arról is – hazudta Krisztián, ahelyett, hogy őszintén elmondta volna azt, amiről tényleg szó volt. Most már tényleg nagyon kíváncsi voltam, hogy mi az, amit titkolnak előlem.

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk