És igen. Már egy hete itt vagyok. Belváros, nyüzsgés, pici lakás…hmm. Hiányzott :)

-nyuszii –kiabált ki Zsolti a konyhába.
-hmm? – mentem be hozzá.
-mi a jelszavad? – mutatott kétségbeesetten a laptopom felé
-még mindig ugyanaz. – nevettem s beírtam a számokat. Visszamentem a konyhába és éppen mosogatni kezdtem volna, de ekkor megszólalt a csengő.
-kinyitod? – kiabált ki ismét.
-persze. – szóltam vissza nevetve…
-szia. –köszöntem boldogan mikor megláttam az ajtóban Krisztiánt. Nem válaszolt. Belépett a lakásba, lábával becsapta az ajtót és erőszakosan az előszoba falának tolt. Hevesen csókolt. El akartam tolni magamtól, de lefogta a kezeim.
-nem bírom nélküled. Érted? –mondta ingerülten, félig kiabálva. A vállamnál fogva elrántott a faltól, amitől én felsikítottam egy pillanatra. Mélyen a szemembe nézett.
-te nem vagy normális –mondtam…vagy inkább leordítottam őt. –nekem barátom van! –s mint valami varázsszóra, Zsolti kijött a szobámból. Amint meglátta Krisztiánt, vörösödni kezdett a feje, keze pedig ökölbe szorult. Gyors léptekkel közeledett felénk.
-mit keresel itt? nem volt érthető? Nem szeretnélek Szilvi közelében látni. Takarodj mocskos buzi. –mondta, s felpofozta Krisztiánt
-elég! –mondtam az idegességtől remegő hangon, szemem pedig könnyesedni kezdett. Krisztián mellkasára tettem a kezem, és óvatosan hátrébb toltam, hogy megóvjam Zsoltitól
-szívem. Nyugodj le. –simítottam végig Zsolti karján. –menj be. Mindjárt megyek én is –erőltettem mosolyt az arcomra. Megvártam amíg eltűnik az ajtóban és azonnal magam után húztam Krisztiánt a konyhába. Keze még mindig vörös arcára volt tapadva.
-ülj le. –toltam le egy székre. Kerestem jeget, majd a fürdőbe rohantam. Leemeltem egy kicsi, vékony törölközőt, kivittem a konyhába és belecsavartam a jéggel teli zacskót. Elvettem Krisztián kezét az arcáról, és óvatosan odatettem a helyére.
-ezt fogd rá. –mosolyogtam bíztatóan Kriszre…
-mindjárt jövök. – mentem vissza a fürdőbe. Elővettem vattát, bevizeztem egy kicsit, majd a konyhába visszaérve a szemöldökén lévő sebre tettem.
-ez minek? –kérdezte mikor ujjával a vizes vattát tartotta.
-vérzik…-adtam tömör választ miközben sebtapasz után kutattam a polcokon, majd az előszobában mászkáltam szekrénytől szekrényig mire végre találtam egyet. Leragasztottam a sebét, majd ismét leguggoltam elé.
-fáj még? –kérdeztem halkan és kezemet Krisztiánéra tettem.
-már nem annyira. –mosolygott vissza rám. –miért csináltad ezt?...miért védtél meg? –kérdezte. Kezemet lehúztam az övééről, majd leültem egy másik székre.
-nem tudom…hagytam volna, hogy szétverjen? –nevettem, de ő ugyanúgy nézett maga elé.
-én akkor megyek. –állt fel. – nem szívesen láttok itt. –indult el kifelé.
-majd egyszer beszélnünk kéne…-álltam fel én is.
-mondd. –ült vissza.
-nem most. –húztam fel a székről. Kikísértem majd bementem Zsoltihoz.
-mi tartott eddig? –kérdezte flegmán.
-hogy rendbe hozzam az arcát…?! –mondtam, és rá sem nézve öltözni kezdtem
-hééé. Most mi bajod lett?
-te vagy a bajom. –szóltam a kelleténél erőteljesebben.
-ezt hogy értsem? –emelte fel a hangját.
-ahogy akarod. –mondtam és becsaptam magam után az ajtót, felvettem a cipőm, kimentem a lakásból, de a lift előtt megtorpantam. Nem tudtam hogy hova megyek és miért, de visszafordulni semmi pénzért nem akartam. Mégis. Megfordultam és Krisztiánék ajtaja előtt álltam meg. automatikusan megnyomtam a haranggal jelzett kis gombot. Innen már nincs visszaút. Tomi nyitott ajtót.
-Szilviiiiii –ugrott a nyakamba
-szia Tomika. –nevetve öleltem át én is.
-istenem. De rég láttalak. –mondta és nem engedett el még mindig.
-jólvan Tomi, én is örülök neked, de szeretnék besz…-nem tudtam befejezni a mondatom ugyanis felkapott és krumpliszsákhoz illően hátára tett. Nevetve vitt be Krisztián szobájába.
-Tomika. Hányszor mondtam neked hogy… Szilvii? –vékonyodott el a hangja amikor meglátott.
-segíts. –vigyorogtam. Tomi letett az ágyra majd egy „cső kölyök” után kiment. még az ajtóban visszafordult.
-halkan légyszi. Ustream-elni szeretnék.-nevetett.
-Tamáás. –dobtam meg egy párnával.
-szóval. –kezdett bele Krisztián és az ágyhoz gurult a székkel. –miért jöttél? – mosolygott.
-ja…ha öhm…zavarok, elmegyek…-dadogtam.
-neeem dehogy zavarsz – mosolygott és leült mellém az ágyra. Elmondtam neki mindent. amiért mentem, Zsoltival kapcsolatban. Azt is, hogy nekem ő sohasem lesz „tökéletes”.
-megértem ha ezek után tényleg ki akarod dobni. –húzta a száját. Én pedig elmosolyodtam. –miért épp nekem mondtad el? –nézett a szemembe.
-…úgy gondoltam benned megbízhatok. –mondtam kis habozás után.
-jól gondoltad. –mosolygott – bennem megbízhatsz. – karolt át. A pár másodperces csöndet ő törte meg, én pedig, hogy a szemébe nézhessek elhúzódtam tőle.
-most, hogy már tudjuk mi a helyzet a barátoddal…mit érzel irántam? –kérdezte és nagyot nyelt. Meglepett a kérdése. Nem igazán tudtam mit mondani.
-hát… -kezdtem és fokozatosan közeledtem felé. Szemei szinte szikráztak a vágytól. Amikor már csak pár centi választott el minket, újból megszólaltam.
-ezt. –mondtam és megcsókoltam.
Miután elhúzódtunk Krisztián arcán széles mosoly terült el. Közelebb húzott magához, fejem pedig a vállára hajtottam.
-hiányoztál. –simogatta a hátam.
-te is. –mondtam csukott szemmel.
-mi lesz Zsoltival? –tette fel a kínos kérdést.
-fogalmam sincs. –sóhajtottam. – de ez most minket ne érdekeljen?! –mosolyogtam és az ölébe ültem úgy, hogy szembe legyek vele, megcsókoltam, majd letoltam az ágyra.
(…)