- Bocsi,nem akartalak megijeszteni, de nem hallottad amikor ordibáltam utánad.Ugy néztem ki mint egy félőrűlt.Komolyan!Ne hallgasd olyan hangosan a zenét Hermi! – mondta mosolyogva
- A lányok elmendtek valahová,téged is hivtak,d e te aludtál mint a bunda. Én most elmegyek egy kicsit, de jövök vissza nemsoká. Megígéred,hogy nem kóborolsz el vagy adjak esetleg egy pórázt? Tudod senki idegennel szóba nem állni stb. - nézett rám nagy szemekkel. Komolynak akart tűnni, de a szeme nevetett.
- Miattam ne aggódj, elleszek, nyugi, nem vagyok cukorból – mondtam fanyalogva
- Ajj vedd már Bence poénjá t:D – röhögött.

Bencével visszasétáltunk a házhoz és csak most vettem észre,hogy a ház előtt egy hatalmas park állt, gyönyörű platánokkal, formára nyírt bokrokkal, gondozott virágokkal, frissen nyírt fű illata csapta meg az orrom, harapni lehetett szinte, majd beleszédültem, imádtam a frissen vágott fű illatát.

- Hermi! Ha én már nem leszek itthon és valaki jön ne ijedj meg, mert velünk lakik! Peti. Hazajött. Előre szólt. Mivel elég gyakran előfordul nálad az agymenés előre szólok, hogy légy vele kedves oké? - nézett rám boci szemekkel
- Bence nyugi! Relaxálj! Ez még csak az első napom itt. Nem tervezek összeveszni a lakótársaimmal, mert az neki nagyon de nagyon rossz lenne. - nyugtattam meg, majd elmosolyodott és elrohant én pedig felsiettem a lakásba. Hát igen...le sem lehetett volna tagadni, hogy épp most jött haza valaki. Ügyesen kerűlgettem az utazótáskákat és a bőröndöket de egy kis utazótáska kifogott rajtam, pontosabban a táska fogója mert megbotlottam benne és az egész folyasó-konyha távot hason csúszva tettem meg.
A lakótársunk Peti épp a konyhában volt és egy pohár narancslét iszogatott nagy nyugodtan, de az én kis jelenetem kizökkentette az elmélkedésből.

- Istenem,jól vagy? - pattant fel majd a kezét nyujtotta, hogy fel tudjak állni.
Nah ez elég rossz öltet volt mert amint ránehézkedtem a bal bokámra  szinte csillagokat láttam.
- Nem. A bokám fáj, de nagyon.
-Várj egy percet oké? Ne mozdulj? - rohangált egy szoba és a folyasó között.

Kb.5 perc mulva levitt a kocsijához besegitett majd a legközelebbi kórházba mentünk.
Beparkoltunk a kórház parkolójába, majd besiettünk,már amennyire tudtam sietni.
Bent felvették az adataim, le is ültettek minket mondván hogy várni kell. Már itt rosszul kezdődött.
Beszélgettünk,meséltem neki a gyerekkoromról és Bence néhánycikis történetéről.
- Elnézést, ön vár röntgenre? - szólított meg egy nővérke.
- igen, Igen, Igen – válaszoltam neki gyorsan, de majdnem hozzátettem, epésen megjegyezve: Szerinted? Nem elég egyértelmű a háromszorosára dagadt bokámból? De végül csak magamban mondtam végig a monológot.
- Várniuk kell kb. fél órát, mert sürgős esetet hoztak! – közölte majd eltipegett a végeláthatatlan folyosón.
- Hát ez remek ! – Fakadtam ki szinte sírva már annyira fájt a lábam. – Nekem nagyon alacsony a fájdalomküszöböm – tört fel belőlem majdnem a sírás.

Jól bírtam a lelki dolgokkal, elég erős voltam, sőt, mondhatni lepattant rólam minden, de ha fájdalomról, kórházról, tűről, vérről volt szó akkor elfehéredtem és a bőgéssel egybekötött hisztiroham kerülgetett. Mindenkinek van valami parája, amitől pánikba esik, na nekem ez az. Peti csak a szemeit meresztgetve bámult rám. Majd rám nézett komoly arccal.
- Na nincs hiszti, mert itthagylak – fenyegetett meg szinte, majd elmosolyodott. – Majd én elszórakoztatlak addig bízd ide! – közben rám kacsinott – de előtte felhívom Bencét.
El is vonult telefonálni, én meg rajta tartottam a szemem, és végigmértem: strandpapucs, ¾-es gatya és egy fehér póló volt rajta. Semmi extra, laza volt mint ahogy eddig is láttam bármelyik újságban.

Aztán megrohantak a gondolatok, az ölembe is hajottam a fejem, hátha úgy nem jönnek. De jöttek. Remény és ennek teljes ellentéte. Aztán rögtön feleszméltettem a bennem álmodozó hercegkisasszonyt, hogy ez most egy Disney mesefilm, azaz Hamupipőke, hanem a Real World. Azaz nem jönnek majd énekesek felpróbálgatni a pipellőket.„Ugyan már ezt te sem gondoltad komolyan” szidtam magam. Nem egy „osztályhoz” tartoztok.
Más világban élnek mint én, majd pont engem fognak befogadni…
- Megadod a telefonszámod? – zökkentetett ki Peti a félresiklott gondolatmenetemből.
- Hogy? Hogy mi? Hogy mit? – értetlenkedtem.
- A mobilszámod. Mivan a füled is beverted? – szólt nevetve.
- Hehehe – fanyalogtam. – Minek az neked egyébként is?
- Lakótársak vagyunk vagy mi a fene és ezért.A kikkel együtt élek azoknak kell a telefonszáma, hogy bármikor eltudjam őket érni.
Én pedig felnéztem rá a szokásos pukkancs arckifejezéssel.Nagyot nevetett, Pffffpppff -egyet egyet, vett egy nagy levegőt, bent tartotta a szájában, úgy nézett ki mint egy hörcsög.
- Levegőt vehetek vagy azt is megtiltod őrmester? – röhögött .- Hihetetlen vagy de nagyon bírlak.
- Ahammm. Hát igazán kedves. – vágtam rá mérgesen.
- Jézusom csak barátkozni akarok te nagyon dinka te – mondta komolyabban. – Nem gondolod úgy, hogy ha nem érdekelnél ott hagytalak volna a lakásban én pedig mendtem volnaa dolgomra mert randim lenne. Gondolkozz kicsit logikusan, jah de az neked most nem megy, beütötted a bukisdat ! – mondta röhögve.
- Jó, oké igazad van! – majd elvettem a kezéből a telefonját és beírtam a számom, kicsit meg is nyugodtam ettől. - Jöhet a röntgenbe kisaszzony – szólt a nővér.
Megröntgeneztek, az orvos megtapogatott, könnybe is lábadt a szemem, majd közölte vidáman hogy:
- Hát ez bizony bokarepedés hölgyem. Csúnya. Választhat: vagy begipszelem 3 hétre és így nem tudja mozgatni, vagy 3 hétig bokarögzítővel otthon fekszik, pihenkél, felrakott lábbal, amit jegel, és ken, hangsúlyozom pihen, felrakott lábbal!
- FuckFuckFuckFuckFuck – tört ki belőlem, meglepődve magamon is. A doki csak kimeresztett szemekkel bámult. – Hupsz….bocsi – mondtam neki bociszemekkel.
majd magamban folytattam: hogy fogok így bármit is csinálni? ez nem igaz!…úristen 3 hétig otthon nulla mozgással? 3 percet nem tudok egy helyben meglenni, nemhogy 3 hetet, és ha az orvos nem lett volna ott tuti felugrok és sikítva elkezdem tépni a hajamat, de ettől most megkíméltem mindenkit, majd otthon … lesz rá három hetem.. Tök depi vagyok mingyá öngyi leszek…
- Őőőő szóval akkor bokarögzítő lesz a helyes megoldás – válaszoltam a dokinak.
- Ne mozgassa, ne álljon rá, jegelje, és itt egy krém, bele kell masszírozni a bokájába.
- Kössz doki, meglesz – mondtam
- 3 hét múlva itt találkozunk kontrollon kishölgy, a száját pedig tartsa féken az ilyen helyeken ha tanácsolhatok valamit – nevetett.
Kipattogtam a rendelőből, Peti rögtön odajött és kinyújtotta a kezét. Elmagyaráztam neki mit mondott a doki, majd véletlen azt is belefoglaltam hogy mi csúszott ki a számom, amin majdnem hasraesett a röhögéstől.
- Na gyere, hazaviszlek! – szólt .
- Ez most nem utasítom vissza, jelenleg fele királyságom ( áhh már megint Pipőke..) odaadnám egy tolószékért, de egy elektromos kissámlival is beérném – válaszoltam.